Vezető hírek
Komfortosabb strandok a szezonra
Mindhárom helyi strand fejlesztésére idén közel 110 millió forint vissza nem térítendő támogatást fordíthatnak – mellyel kapcsolatban és a belépődíjak alakulásáról Csendes Antalt, a VÜZ Nonprofit Kft. fürdőüzemeltetési részlegvezetőjét kérdeztük.
– A Helikon strandon felállítottunk három, fából készült horgászállást, amit a nyári idényben a fürdőzők használhatnak, a főszezonon kívül pedig kényelmes horgászhelyként funkcionálnak. Új zuhanyzókat, családbarát, zárható öltözőket létesítettünk, valamint új napvitorlákat helyeztünk ki, és fákat is ültettünk. A strandon a hivatalos megnyitást követően elérhető lesz a wi-fi szolgáltatás is. Épül még egy fedett biciklitároló, hogy biztonságosan elhelyezhetőek legyenek a kerékpárok.
A Libás strandon a Helikon strandhoz hasonlóan, a nyitást követően szintén ötszáz forintba kerül majd egy felnőtt belépőjegy. Ide is kerülnek árnyékot adó napvitorlák, új, vízbejutást segítő lépcsők és a kor igényeinek megfelelően itt is lesz wi-fi szolgáltatás. Az új öltözőkomplexumban négy szabványos zuhanyzó és nyolc öltözőkabin kapott helyet, illetve a mozgássérülteknek is létesült illemhely. A létesítmény melegvíz-ellátását napelemes rendszer segíti.
A Városi strandon nem emeltük a napi belépőjegyek árát, a 800 forintba kerülő jegyeket és a 4000 forintos kedvezményes, helyi lakosoknak szánt bérleteket azonban már az új beléptető rendszer fogja vizsgálni. A pályázatból vásárolt berendezést már felállítottuk a bejárat mellett. Ezen a strandon már több vendéglátóegység nyitva tart. A lidós, homokozott plázson már elkészültek a napvitorlák tartóelemei, és hamarosan helyükre kerülnek az új vízi strandlépcsők is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben