Színházbarátok Köre
pódium
Magyar Cecília a színházbarátoknál
A zalaegerszegi Színházbarát Kör legutóbbi vendége Magyar Cecília, a helyi teátrum színművésze volt, aki éppen a Tantermi Deszkáról érkezett a törzsközönséghez egy kis csevejre, Iványi Ildikó klubvezető kérdéseire válaszolva.
pódium
Mihály Péter a színházbarátoknál
Tavaly érdemelte ki Mihály Péter, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színésze a Színházbarátok Köre elismerését. A csoport márciusi találkozójának ő volt a vendége, ahol Iványi Ildikó kérdéseire válaszolva pályája nagyobb fordulópontjai idézte fel, illetve többek között az általa rendezett „Becsvölgye” című színműről is szó eset.
pódium
A színháznál jobb gyógyszer nincs
A 35 éve működő Színházbarát kör vendége ezúttal Gergely Róbert színész, énekes, vagy amivel ő leginkább önazonosnak vallja magát, énekes színész volt. A beszélgetőtárs pedig Iványi Ildikó, aki a tagság nevében tette fel kérdéseit.
pódium
Én nem „beéneklek”, hanem ki
A Színházbarát Kör tagjai nagy érdeklődéssel várták Sasvári Sándor Jászai-díjas színművészt, eMeRTon-díjas énekest, aki közvetlenül az egyik Zrínyi rockmusical előadása után szakított időt a velük való találkozóra.
pódium
Díszlet és jelmez összhatása
Öltöztetésről, jelmezekről, díszletekről és legendás színdarabokról is szó volt a Színházbarátok Köre legutóbbi rendezvényén, melynek vendégei Szőke Julianna jelmeztervező, a jelmeztár vezetője és Mészáros Tibor díszlettervező, a műhelyház vezetője voltak.
pódium
Komoly évad, könnyű évad-nem könnyű a döntés
Olyan nem lesz, hogy mindenkinek, minden darab bejön. Sokan vagyunk, sokfélék, ezért mindent kell játszanunk. Népszínház vagyunk, fontos a műfaji sokszínűség. Ezt Besenczi Árpád, a Hevesi Sándor Színház igazgatója fogalmazta meg a Színházbarátok Köre legutóbbi találkozóján.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Havasi Bálint múzeumigazgató (28), Zenés Táncos Szórakozás (5), ZalaEgerszeG hetilap (2), Belvárosi séta (20), Caitlin Jones brit nagykövet-helyettes (1), Versenyképesség-növelő támogatás (2), 76-os út (1), Kórházi fertőzés (1), Göcsej Kupa (1), Kármelita Bazilika (1), Kombinált akadályhajtó verseny (1), Grafika (10), Helyőrségi klub Zalaegerszeg (1), Vállus (4), Halottak napja (10), Esély Gála (2), Szent Iván Éji Vigasság (17), Családfesztivál (6), Restart Fesztivál (30), Rheinmetall AG (10)