Vezető hírek
Jubileumot ünnepelt a Zalaegerszeg-Marosvásárhely Baráti Társaság
Összeköt bennünket a közös múlt és az emberek közötti barátság
Immár 27 éve, 1996-ban jött létre hivatalos testvérvárosi kapcsolat Zalaegerszeg és az erdélyi Marosvásárhely között. Hogy a kapcsolat még szorosabb legyen, 2000-ben megalakult Erdélyben a Marosvásárhely-Zalaegerszeg Baráti Egyesület (MAZA), a megyeszékhelyen pedig 2003-ban kezdte meg működését a Zalaegerszeg-Marosvásárhely Baráti Egyesület (ZAMA), melynek a jubileumát ünnepelték.
A rendezvényen dr. Gyimesi Endre, a város egykori polgármestere emlékezett vissza az alakulás éveire, hiszen annak idején a kezdeményezője volt a két várost összefűző testvérvárosi szerződés megkötésének. Kiemelte, hogy az összetartozás érzése hozta létre a két városban működő baráti társaságokat, mely kapcsolat ma már az élet szinte minden területére kiterjed.
Vigh László, országgyűlési képviselő is az összetartozást emelte ki, mely a vérzivatarok közepette is megmaradt az anyaországban és a határon túl élő magyarokban.
Balaicz Zoltán polgármester, Marosvásárhely díszpolgára felelevenítette a 2003-as megalakulás körülményeit és megköszönte a közreműködést azoknak a személyeknek, vezetőknek, aki az elmúlt húsz évben sokat tettek azért, hogy ez a kapcsolat megmaradjon és egyre erősödjön.
- Összeköt bennünket a közös múlt, a keresztény hit, a nemzeti hagyományok, az emberek közötti barátság. A nemzeti sorsközösséget nem más adja össze, mint a szeretet, a ragaszkodás, a hűség, az összetartozás egymásba kapaszkodó körei. Egy nemzetet nem az országának területe, hanem szellemisége teszi a naggyá - fogalmazott Balaicz Zoltán.
Cseh Gábor, a Marosvásárhely-Zalaegerszeg Baráti Kör elnöke rendkívüli kapcsolatnak nevezte a két város között kialakult viszonyt. Hangsúlyozta, hogy feladatuk, hogy az erdélyi és anyaországi magyarok között egy szimbolikus hidat építsenek: a barátság, a szeretet és az összetartozás hídját.
Az ünnepély zárásaként Balaicz Zoltán Major Gyuláné jelenlegi elnök részére díszoklevelet nyújtott át. Böjte Katalin által készített, aranyozott kitűzőt vehetett át dr. Hóbor Erzsébet, Cseh Gábor és dr. Gyimesi Endre. Ezen felül pedig aranyozott és ezüst emlékkitűzőket adtak át az egyesület tagjainak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználva -
rovatunk hírei
Kisfaludi Strobl Zsigmond kiállításNémeth János kiállításBarangolás a Göcseji FalumúzeumbanA zalaegerszegi zsidóság múltja – kiállításKESZTHELY HÍRES HÖLGYEIBalaton Art Alkotóközösség kiállítása"Előttünk nincs titok” 16+ múzeumi találkozások – Rejtély a múzeumban Göcseji MúzeumBemutatkozik... a Göcseji Múzeum farestaurátoraA VILÁGON EGYEDÜLI – Balneológiai és helytörténeti kiállításÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK A LENDVAI ZSINAGÓGÁBAN top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Országos turnéra indul a Vámpírok Éjszakája produkció; első állomás NagykanizsaTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáter