Vezető hírek
Év végére kerékpárút vezet Botfára
A következő cél a teskándi és a csácsi szakasz kiépítése
Elhangzott, lakossági kérés alapján Gecse Péter alpolgármester, településrészi képviselő szorgalmazására jött létre a fejlesztés, mely teljessé és biztonságossá teszi a belvárosból Botfáig való kerékpáros közlekedést. Az útépítés áthalad Zalaegerszeg-Rédics vasútvonalon, illetve a néhány éve a botfai csomópontban kiépített körforgalmon. Ez utóbbi egyébként a gyalogosok számára jelenleg is biztosítja az átkelési lehetőséget.
- A városrész fejlesztése között szerepel a közlekedés biztonságosabbá tétele, már a körforgalom kiépítése is ezt a célt szolgálta – mondta Gecse Péter, miközben köszönetét fejezte ki a projektért. – A mostani kerékpárút és gyalogút ezt teljessé teszi, egyben összeköttetést biztosít a belváros mellett a déli ipari parkkal és Besenyővel. A 927 méteres szakaszon jelenleg a buszmegálló áthelyezése zajlik, amellyel szemben gyalogátkelő is létesül.
Balaicz Zoltán polgármester a városban az utóbbi években kiépült kerékpárutakról tett említést. A 223 millió forintból megvalósuló botfaival együtt ez 20,8 kilométeres hosszúságot jelent, melyet 1,9 milliárd forint ráfordítással hoztak létre pályázati támogatással és önrésszel.
- A botfai kerékpárút hivatalos átadása év végén lesz. De a folyamat nem áll meg. A következő célt a teskándi, illetve a csácsi szakasz kiépítése jelenti – mondta a polgármester
Szak Tibor a polgármesteri hivatal út- és közműépítési csoportjának vezetője a botfai kerékpár út műszaki adatait ismertette. Többek között elmondta, a biztonságos közlekedést a buszmegállónál középsziget és sávlehúzó, illetve átereszek, védőkorlátok és sárga villogók teszik lehetővé. Az útszakasz rövidebb része gyalog- és kerékpárútként funkciónál, a hosszabb szakasza pedig egyoldali, kétirányú kerékpárútként.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználva -
rovatunk hírei
Operett-Musical VarázsClub Blondie - Minden PéntekenAttacca - Révfülöp - minden szombatAttacca - Révfülöp - minden péntekAttacca - Révfülöp - minden csütörtökTenger disco - Vonyarcvashegyen - minden szerdán Élőzenés est Alsónemesapátiban!Hévízi színpadi est – Óriási zengő húrokon.Zenés Nosztalgia est Magyar Dal Napja top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-banLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Országos turnéra indul a Vámpírok Éjszakája produkció; első állomás Nagykanizsa