Vezető hírek
Tájhordók a fényfestményeken
A szobrászat, a festészet, a grafika, a fotóművészet egyaránt megjelenik a Zalaegerszegre érkezett válogatásban. Stílusbéli, műfaji kötöttség nincs, a barátság a kapocs az egyesület tagjai között – fogalmazott a tárlatot megnyitva Budaházi Tibor festőművész. Hozzátette: a SZÖG-ART trendektől és divatoktól függetlenül létezik, és Szeged művészeti életének egyik meghatározó egyesületéről van szó. Céljuk többek között az aktív műhelymunka és a pályakezdő alkotók támogatása, művésztelepek szervezése.
Szegedi alkotók a zsinagóga tárlatán
A mostani kollektív tárlaton számos – klasszikus és napjaink történéseire reflektáló – téma jelenik meg. Ilyen például a víz értelmezése, a női alakok ábrázolása, a geometriában rejlő lehetőségek újragondolása éppúgy, mint a fém és a kő együttes megmunkálására, „összedolgozására" tett kísérlet.
Aranyi Sándor festőművész, az egyesület elnöke munkáiban pedig a fotóművészet és a festészet különös találkozásának lehetünk szemtanúi. A művész Tájhordó című sorozata afféle fényfestményekből áll. Azt vallja: a fényképezés és a festészet kölcsönhatásban áll egymással.
Fémhordók kör alakú metszeteiben (mint keretben) különféle természetfotókat, vagy azok kiemelt részleteit, máshol a minket körülvevő világ tárgyait látjuk. De részletekben, vagy felnagyítva (rázoomolva). Nem véletlen, hogy ezek a látványos, nagyobb méretű alkotások kerültek a tárlat fókuszába.
A SZÖG-ART egyesület bemutatkozó kiállítása augusztus 11-ig látogatható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Zalaegerszeg az ország dödölle központja -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetbenAszfaltozás, térkövezés a Kosztolányi utca és a Baross-liget környékén