Vezető hírek
Stilizált, sokszínű Emlék-képek
A Kézművesek Házában hat festőművész dolgozott az elmúlt hetekben – köztük a tábort három éve vezető Budaházi Tibor, és a Zalaegerszeget idén képviselő Szényi Zoltán. A legtávolabbról Tarciso Viriato érkezett, aki brazíliai, ám folyamatosan járja a világ különböző művésztelepeit. Korábban már volt Magyarországon is. Hegyeshalmi László Veszprémből, Kántor József Bajáról, Kőrösi Papp Kálmán pedig Budapestről érkezett a Gébárti-tó partjára, hogy emlékeik közül felelevenítsenek néhányat… a festészet nyelvén.
Budaházi Tibor, Szényi Zoltán és Tarciso Viriato
Bezárt a 26. GébArt-i alkotótábor
Vászonra és garázsfalra egyaránt születtek alkotások, sőt néhány szobor is készült elhasznált tárgyakból. Az emlékképek főleg hangulatokból, és az azokat megjelenítő színekből, stilizált formákból, inkább nonfiguratív jelzésekből tevődtek most össze. Persze azért készültek figurálisabb művek is, de ezekre is inkább a sejtelmesség, mint a reális ábrázolás direktsége volt jellemző.
Ahogy azt a zárókiállítást megnyitó P. Szabó Ernő művészettörténész, az Új Művészet folyóirat szerkesztője is elmondta: gazdag és sokszínű anyag született a két hét alatt, hiszen nagyon különböző felfogású és stílusú alkotó gyűlt össze a Kézművesek Házában. Ez mindig is jellemzője és pozitívuma volt a GébArt-i művésztelepnek, mely nemcsak az elmúlt 26 év miatt érdemel országos figyelmet, hanem tartalmi elemei miatt is. Festészet, grafika, kerámiaművesség, szobrászat, sőt fémszobrászat is megjelent itt az elmúlt évtizedekben.
A színek és formák nyelvén kommunikálnak
A szakember szerint a művésztelep egyik legfontosabb értke éppen az a 27 monumentális térplasztika, ami a Kézművesek Háza melletti szoborparkban található. Az itt felállított művek az egykori fémszobrászati alkotótáborban zajló magas színvonalú munkát jelzik. Kár, hogy sok alkotás a vandalizmus és az amortizáció áldozata lett; jó volna felújítani a művészeti parkot.
P. Szabó Ernő szerint GébArt egy nagyon jó lehetőség a művészek közti párbeszédre, és a kísérletezésre. Annál is inkább, mert az alkotók sokat tanulhatnak egymástól egy-egy tábor alkalmával.
A tábor résztvevői P. Szabó Ernővel és Gecse Péterrel (középen)
A művésztelep zárásaként Gecse Péter alpolgármester elmondta: a város a jövőben is támogatni szeretné az alkotótábor munkáját, hiszen szép múltra tekint már vissza a nemzetközi művésztelep. Az elmúlt 26 esztendőben 22 nemzet 120-nál is több művésze fordult meg Zalaegerszegen. És bár a közös nyelv nem mindig adott a táborlakók között, a színek és a formák nyelve segít megtalálni a közös hangot.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészben -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában