Portrék, történetek, vizuális trükkök

Borsos Zoltán amatőr fotográfusnak a napokban nyílt tárlata a kertvárosi Apáczai Művelődési Központ galériájában. Az alkotóval a megnyitó előtt beszélgettünk; a tárlatrendezés utolsó mozzanati közben.

Borsos Zoltán fotói az Apáczaiban

Már a „Famous last words” címet viselő kiállítás installációja is izgalmas, hiszen a különböző méretű fotók zömét kifeszített, párhuzamos zsinórokra csíptette a művész. Mint meséli, az ötletet a Páterdombon működő D’Clinic Studios rezidenciaprogram egyik alkotójától „kölcsönözte”. A kiállítótér két oldalán „lebegő” fotók méret és téma szempontjából egymás tükörképei – mondja az alkotó.

A tükröződés amúgy is fontos most, hiszen a fotók egy részén épületek struktúrája, növények formavilága, mintázata jelenik meg; egy képben ismétlődve. Bár Borsos Zoltán kizárólag analóg fényképezőgépet használ, az előhívás után digitális formában kapja meg a képeit, amiken még végez utómunkát. A tükrözések is ekkor készülnek, bár, mint meséli már a fotózás pillanatában tudja, hogy melyik épület, falevél, vagy virág alkalmas arra, hogy tükröződve váljon egy teljes képpé. Így ez tudatos választás eredménye. Az érdekli, hogy egy hétköznapi formából hogy lehet vizuális élményt, trükköt készíteni.

Hogy miért éppen az analóg fotókat szereti, egy alapvetően digitális világban?

- Sokkal őszintébb és improvizatívabb ez a technika. Nagyobb benne a kockázat is, hiszen nem biztos, hogy sikerül a kép. Nincs mód arra, hogy visszanézzük, töröljük, újrafotózzuk. Csak egy esély van, és az eredmény majd pár hét múlva derül ki – mondja.

Borsos Zoltán képei között portrékat, sőt hátulról fotózott alakokat is találunk, különféle környezetben. Itt a véletlenszerűséget és a konceptualista képalkotást szerette volna egymáshoz közelíteni. Random pillanatok és beállított képek egyaránt vannak.

- A portréim hasonló módon vannak megkomponálva, ám mindegyik más-más történetet mesél el. A fotók az elmúlt két év utazásainak eredményei, és nagyon sok inspiráció, élmény ért ez alatt az idő alatt. A mostani tárlat tulajdonképpen ezeknek az összefoglalása. A portrén szereplő arcok között ismerőseim is vannak, de idegenek is, akik beleegyeztek, hogy kép készüljön róluk. A hátulról fotózott emberek pedig a környezetükkel együtt érdekesek. Hiszen itt nem az arcra koncentrálunk, hanem az egészre; a környezeti háttérre, fényekre. Ezek a képek arra is jók, hogy a nézők a saját történeteiket is hozzátegyék a látottakhoz. De egy kicsit az elmagányosodott nagyvárosi létet is megjelenítik. A fotók egy része ugyanis Budapesten készült.

A Famous last words sorozat 350 fotójából most 65-70 kép került kiállításra. Az alkotó azt mondja, ez a tárlat egy korszak lezárása is egyúttal. Úgy érzi, hogy az elmúlt években – a kísérletezés, útkeresés közben – talán túlságosan is hagyta magát befolyásolódni más művészek munkái által. A jövőben viszont lazábban, ösztönösebben szeretne dolgozni. Kíváncsi arra, hogy milyen képek születnek akkor, ha csak saját belső hangjára hallgat.

Az Apáczaiban MK-ban látható kiállítást – mely március 14-ig látogatható – Nadrai Róbert zenész nyitotta meg.