Vezető hírek
Kerese Zsolt „víziói” Becsvölgyén
A Göcseji Dombérozó részeként nyílt önálló kiállítása a fiatal alkotónak
Mint felidézte, a falu harmadik alkalommal szervez művészeti programokat a Dombérozó részeként. Remélik, hogy a jövőben tovább bővíthetik a programkínálatot. Örül, hogy most egy Becsvölgyén felnőtt művészt köszönthetnek Kerese Zsolt személyében.
Kerese Zsolt és Filp Csaba
A fiatal alkotó Zalaegerszegen született, Becsvölgyén töltötte gyermekkorát. A középiskolai tanulmányait az Ady-iskola művészeti gimnáziumában végezte, jelenleg pedig a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetem harmadéves, festészet szakos hallgatója.
Alkotásairól úgy vall, hogy az emberi kapcsolatok komplexitását, a személyes identitás keresését, illetve az egyéni és kollektív szorongás vízióját próbálja vászonra vinni. Munkáival nemcsak elgondolkodtatni, hanem gyakran provokálni is szeretné a nézőt. A kiállítás címéül választott vízió szó sokféleképpen értelmezhető. Éppúgy jelenthet látomást, érzékcsalódást, mint a művész fejében, képzeletében megjelenő képet. De akár valamely lelki jelenség képi „kivetülése” is lehet.
Kerese Zsolt gyakran ábrázol furcsán torz, egymásba kapcsolódó figurákat. Akár bonyolult emberi szobroknak is tűnhetnek. E nem hétköznapi, szokatlan testhelyzetek szinte mindenkiből szorongást váltanak ki, hiszen valóban egyfajta belső konfliktust, szorult helyzetet jelenítenek meg. Mindezt fokozza a kör alakú kiállítótér, ahol a látogató tekintete egy pillanatra sem tudott kitérni e groteszk alakzatok, kompozíciók elől. Talán csak a festmények néhol könnyedebb (pasztell) színezése oldja fel valamelyest a szorító érzést.
A kiállított műveket az alkotó mestere, Filp Csaba festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense ajánlotta a közönség figyelmébe. Többek között elmondta: mintha egy barlangba lennénk, groteszk testek kavalkádja tárul elénk. A test fenségessége és elesettsége egyaránt jelen van. Az összes izom egyszerre feszül. A kollektív tudatalattiban levő félelem jelenik meg a képeken. Az archaikus történetek, mítoszok, földszellemek világa ez. Vaskos és lágy anyagi minőség látható a vásznakon, ami ritkán jelentkezik így egyszerre. Ez az ellentmondás adja a kiállítás sajátos hangulatát.
A becsvölgyei tárlatot augusztus 17-ig tekinthetik meg az érdeklődők a faluház emeletén. Kerese Zsolt alkotásait nemrég a zalaegerszegi közönség is láthatta az Apáczai Művelődési Központban, ahol májusban Fundamentum címmel egykori adys diákok műveiből nyílt csoportos kiállítás.
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben