Képek a „szardíniásdobozból”

A minap Borsos Zoltán amatőr fotográfusnak nyílt kiállítása a PopUp Caféban, ahol a látogatók beavatást nyerhettek néhány műhelytitkokba is. Titok az van, főleg a kívülállók számára, hiszen nem egy egyszerű fényképezőgépről beszélünk. Hanem egy szardíniásdobozról?! Na, igen, az alkotó ugyanis így hívja a kicsi, fekete, és meglehetősen könnyűsúlyú műanyag gépet, ami analóg fotózásra való.

- Az analóg gépek között ez az egyik legrégebbi – avat be a részletekbe a tárlatnyitót követően Borsos Zoltán. Így van egyfajta retro-hangulata mind a fotózásnak, mind az elkészült képek látványvilágának. Korábban én is digitális gépet használtam, véletlen bukkantam rá Budapesten egy eldugott kis üzletre, ahol lomo-gépeket árulnak. Előbb a kirakat tetszett meg, majd bementem, és teljesen elvarázsolódtam.

Lomo-tárlat és lomo-mozgalom

Ehhez képest a fiatal alkotó, csak egy évvel később érzett bátorságot ahhoz, hogy megvásárolja saját lomoját. Mint meséli azért, mert nem érezte eléggé felkészültnek magát az analóg technikához. Az egy év tulajdonképpen tájékozódással, ismerkedéssel telt.

A lomográfiáról azt illik tudni, hogy németesen írva (Lomographische) egy osztrák cég levédett márkája, ám az eredeti lomokat 1985-ben Oroszországban kezdték gyártani. Kicsi, kompkat, fixobjektíves (32 milliméteres) fényképezőgépek voltak ezek, a velük készült képeknek pedig nem volt túl jó a minősége; a kép szélei például mindig sötétebbek voltak, mint a közepe.

Pont ezekhez a retro-hatású képi hibákhoz ragaszkodnak a lomo-fanok. Persze a gépeket azóta újragondolták, dizájnos csomagolást is kaptak és többféle típusú, árkategóriájú is létezik belőlük. Ám a lomosok szeretik a pici képi hibákat, na és az alkotói szabadságot; tulajdonképpen felszabadítják magukat a fotózás szabályai és kötöttségei alól. Az előhívott képeket pedig – mint a PopUp-ban is – tablószerűen mutatják be a közönségnek. De persze működik internetes közösség is, ahová feltölthetők a fotók.

- Egy kis hiba mindig kell a képre, mert attól lesz számomra a felvétel a pillanat esszenciája. Különösen szeretem például, ha nem látszik a teljes arc, mert a kéz, vagy valami tárgy kitakarja. A tökéletes, beállított, előre kigondolt felvételeket kicsit mesterkéltnek tartom.

Persze a spontaneitás nem azt jelenti, hogy a lomosoknak nem kell megtanulniuk fényképezni. Borsos Zoltán azt mondja, az első tekercs filmje tulajdonképpen ráment a kísérletezésre. Ki kellett tapasztalnia ugyanis, hogy a magas fényérzékenységű (800 ISO) filmet hol és mikor tudja optimálisan használni a fix objektíves, fix záridős- és rekeszértékű géppel. Így most már tudatosabban bánik a masinával, bár követi a lomosok 10 aranyszabályát, melynek egyik pontja az, hogy „Ne akard előre tudni, hogy milyen lesz a kép”.

A mostani <S!GNS> című tárlat képei egy véletlenszerű sorozat részei. Még januárban túrázás közben látott meg az erdő közepén egy hordót, rajta ázsiai írásjelekkel, innen jött a „Jelek” cím. A sorozatban részletek, töredékek láthatók, mert a fotós azt szereti, ha a néző teszi ezekhez hozzá saját történeteit. Miközben mégiscsak az ő képe volt az, ami a gondolatmenetet elindította.

Borsos Zoltán az Ady-művészeti gimnáziumban végzett, jelenleg egy gyógyszeripari cégnél dolgozik, a fotózás egyelőre a hobbija. A PopUp-ban rendezett tárlatot Mészáros Gábor, a D’clinic Studios tolmácsa nyitotta meg, aki most a lomográfia szó jelentését és az ehhez kapcsolódó életérzést tolmácsolta a hallgatóság felé.

Borsos Zoltán a most kiállított képeivel a jövő hónapban a fővárosi lomosok körében is bemutatkozik.