Vezető hírek
Restaurálták a levéltár bejárata feletti szoborcsoportot
A restaurálást végző Tompa János Csaba szobrász elmondta: a XIX. századi keletkezésű, a levéltár bejárata felett található szoborcsoport eléggé romos állapotban volt már. Korábban történt rajta - nem teljesen szakszerű - javítási munka, mert felületi sérülések voltak a díszen, és omladozott is.
Újjászületett a címer és a női alakok
Tompa János Csaba
Az eredeti műkő teljesen szétesett, ezért ennek alapján készült el újra a címer. A korabeli címerekre jellemző jelképek találhatók a két női alakon, így olajág, búzaköteg, nyírfaág - tette hozzá a felújítást végző művész.
Egyedi gipszminta alapján, szilikon öntőformában, szálerősítéses finom betonból készült el újra a műalkotás, mely a remények szerint időtállóbb lesz mint az eredeti volt. Az alkotó elmondta: jól sikerült az öntvény, egy hét száradás után érkezhetett Győrből a megyeszékhelyre a mű. Az egész alkotási folyamat egy hónapig tartott. A szoborcsoport az eredetivel szinte teljesen megegyező, kisebb praktikus változtatások történtek, illetve a hiányzó részeket a fantázia és szakmai tudás, az ikonográfiai szabvány alapján kellett pótolni.
Teljesen megújultak a nőalakok
Tompa János Csaba frissen végzett képzőművész a kortárs művészet elkötelezettje, de a történelmi korokat is kedveli: kedvence a barokk korszak. Végzettségéhez szakmailag kapcsolódik a szoborrekonstrukciós munka, a zalai megyecímer után a kaposvári Csíky Gergely Színház épületének esetében kapott megbízatást. Foglalkozása meglehetősen ritka, így az egész ország területén találkozhatunk munkáival.
Visszahelyezték a szoborcsoport elemeit a kapuzat fölé
A címerrel együtt visszakerültek a restaurált oroszlán fejek is a kvártélyházi épületegyüttes Széchenyi térre néző homlokzatára, és néhány új váza is, Halmai Zoltán munkájának köszönhetően.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Több ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonLezárások az Aranyoslapi forrás mellettMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform Irodával