Vezető hírek
Régi rádiók és míves órák
Mint azt a gyűjtő barátja, és munkásságának jó ismerője, Csalló István elmondta: Molnár Ferenc már gyermekkora óta vonzódott mind a rádiókhoz, mind pedig a ketyegő szerkezetekhez. Nemcsak gyűjteni kezdte a csodás tárgyakat, hanem működésbe is tudja hozni őket. Géplakatos szakmája ellenére ugyanis autodidakta módon órásmester, rádióműszerész, sőt asztalos is lett. Régi óraszerkezetek köré ő maga is épít míves órákat.
Molnár Ferenc gyűjteménye néhány darabjával
Mivel négy cikluson át (1990-2006) volt Nagykapornak polgármestere, voltak időszakok, mikor nem tudott annyi időt szenvedélyének szentelni, mint amennyit szeretett volna. Ám 2006 óta ismét hobbijának él. Gyűjteményében több mint 200 óra, és száznál is több rádió van. A mostani tárlaton ezekből látható válogatás.
A kiállítást Megyeri Anna történész, főmuzeológus nyitotta meg. Mint fogalmazott: az órák múltja a középkorba vezet vissza minket, a rádiók pedig a 20. századba, hiszen 1925-ben, éppen december elsején indult el az első magyar rádióadás. Ami az órákat illeti: a 18-19. században még közel sem volt minden háztartásban óra. A szerkezetek afféle ötvös remekek voltak, amiket nem mindenki engedhetett meg magának. Így ezek a szépen kidolgozott, mechanikus órák a polgári világot is idézik.
20. századi rádiók, 19. századi órák a kiállítótérben
Molnár Ferenc gyűjteményében magyar, német, osztrák és francia órák egyaránt vannak. Szenvedélyét pedig mi sem jelzi jobban, minthogy neve a „fanatikus gyűjtők” internetes oldalán is megtalálható.
A tárlat december 17-ig, illetve január 3-7 között látogatható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben