2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Milonga, bambuco, tangó és a többi

2019. szeptember 18. szerda, 20:26
Szerző: Nemes Norbert; Fotó: N.N.
Ha szeptember, akkor az a keszthelyi közönség számára egyúttal Táncpanoráma is. A Balaton Színház és a Nemzeti Táncszínház közös szervezésű rendezvényén, ebben az esztendőben, több más mellett, két nagy táncegyüttes: a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Duna Művészegyüttes produkcióit láthatta közönség.

Az utóbbi társulat hatvanéves múltját mozaikként bemutató fényképekből is nyitottak egy dokumentumtárlatot a Balaton színház Simándy-termében, mely szeptember végéig látogatható. Emellett Budai László és vendégei varázsolták színpadra a bohém milongát, a kavargó valsot és a mágikus tangót.

XVII. Keszthelyi Táncpanoráma

A tangóban egyszerre volt jelen az érzékenység, szerelem, szenvedély, vágy, gyűlölet, figyelem, közöny, öröm, bánat, humor, boldogság és szomorúság. Az előadás a tangó sokféle arcának segítségével nyújtott betekintést az emberi kapcsolatok rejtelmeibe.

Lakatos János nívódíjas koreográfus és táncpedagógus hihetetlenül szórakoztató prezentációjában bepillanthattak a nézők sok ragyogó elme koponyájába. Mindenki megcsodálhatta, hogy milyen végtelen a kreativitás, ha táncról van szó. A gyermekek idén sem maradtak program nélkül. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Mátyás királyról szóló mesék és történetek birodalmába invitálta a nagyobbacska gyerekeket. Galeotto Marzio udvari történetíró segítségével a fiatalok megismerték az igazmondó juhászt, Beatrix királynét, Mátyás szép és okos feleségét. Megtudhatták azt is, hogyan is lett király a magyarok vezérlő csillaga: a mi igazságos Mátyás királyunk.

A Duna Művészegyüttes: Szerelmünk Kalotaszeg című produkciója sem okozott csalódást a néptánc szerelmeseinek. Az est során az 1957-ben alapított együttes, Berecz István és Navratil Andrea és egy autentikus kalotaszegi zenekar segített felfedni a kalotaszegi tájegység tradícióinak szépségeit. A művészeket az az általános törekvés vezette, hogy a néptáncot kiemeljék a műfaj megszokott színpadi kereteiből, és innovatív szellemiségű, modern előadást hozzanak létre. A produkció zenei és tánc anyaga a fennmaradt kalotaszegi magyar, román és cigány táncokra, valamint zenére épült.
       
 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK