Köszöntés
gazdaság
A legnagyobb adózókat köszöntötték
Zalaegerszeg önkormányzata a 2022. évi befizetett iparűzési adó alapján a legnagyobb adózókat köszöntötte a díszteremben. Az eseményen átadták a Zalaegerszeg Gazdaságfejlesztéséért, valamint a Sport mecénása díjakat. Ahogy az már lenni szokott 2014 óta, a nagyadózó gazdasági társaságok vezetői a város elmúlt egy évének gazdasági, kulturális és sportéletéről tájékoztatást kaptak a polgármester prezentációjából.
közélet
Kéményseprők jókívánságai
Idén is kéményseprők köszöntötték az új évet a városházán. Kerkai László, a katasztrófavédelmi igazgatóság megyei csoportvezető-helyettese és Fodor Sándor kéményseprő Balaicz Zoltán polgármesternél tettek látogatást, hogy rajta keresztül kívánjanak szerencsés új esztendőt Zalaegerszeg minden lakójának.
közélet
Köszönet a város 25 legnagyobb adózójának
A 25 legnagyobb adózót köszöntötte Zalaegerszeg vezetése, amely vállalatok a 2021-ben befolyt 4,35 milliárd forint iparűzési adóbevétel 55 százalékát fizették be. A díszteremben tartott rendezvényen Zalaegerszeg Innovációs Díjjal ismerték el a Magnetic Kft., valamint a Tungsram Operations Kft. tevékenységét.
közélet
Mentősök köszöntése
Az Országgyűlés nevében mondott köszönetet a mentősöknek Vigh László, aki május 10-én, a mentők napja alkalmából kereste fel a zalaegerszegi mentőállomást.
Az év sportolóit köszöntötték
Átadták a 2020-as év sportolója díjakat a zalaegerszegi városházán. Az év legjobb férfi sportolója Szűcs Valdó, a Zalaszám-ZAC gátfutója, az év legjobb női sportolója Mayer Hajnalka, a Zalaegerszegi Városi Modellező Klub versenyzője lett. Az év legjobb csapata címet a Gála Társastánc Egyesület „A” csapata érdemelte ki.
közélet
Kilencvenévesen is aktív
Kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötték dr. Marx Gyula orvost, volt országgyűlési képviselőt, a város díszpolgárát. Balaicz Zoltán polgármester és dr. Kovács Gábor címzetes főjegyző otthonában kereste fel az ünnepeltet. Az eseményen a sajtó is részt vett.
gazdaság
Köszönet a város legnagyobb adófizetőinek
Zalaegerszeg önkormányzata immár negyedik alkalommal köszöntötte a megyeszékhely 25 legnagyobb adózó vállalatának vezetőit a díszteremben. A város 2019. évi 5 milliárd forintos iparűzési adóbevételéből ezek a cégek 38 százalékkal vették ki részüket, derült ki Balaicz Zoltán polgármester prezentációjából.
kultúra
Kilencvenöt évesen is aktívan kutat
A levéltár legidősebb kutatóját köszöntötték fel a minap az intézmény munkatársai, 95. születésnapja alkalmából. Buza Sándor nyugalmazott közgazdász – aki fiatal kora óta az irodalom és a történelem iránt is érdeklődik – több mint húsz éve látogatja rendszeresen közgyűjtemény kutatószolgálatát. A helyszínen a jeles alkalomból ezúttal nemcsak iratanyagot, hanem ajándékot is kapott.
Jókívánság tortával
A kardiológiai rehabilitáció már beköltözött, a pulmonológiai és az onkológiai osztály pedig most költözik be a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház felújított zöld épületébe a pózvai telephelyről. Ez alkalomból Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos szív alakú tortájával ajándékozta meg az osztályok vezető főorvosait és főnővéreit.
gazdaság
Legnagyobb adófizetőit köszöntötte a város
Zalaegerszeg 25 legnagyobb adózó vállalatát hívta találkozóra a város vezetése, hogy köszönetét fejezze ki a település dinamikus fejlődésében betöltött szerepükért. A díszteremben tartott hagyományos rendezvényen egy prezentációt is megtekintettek arról, hogy befizetett iparűzési adójukkal milyen fejlesztésekhez járultak hozzá.
kultúra
Vándor László régészt köszöntötték
Hetvenedik születésnapja alkalmából köszöntötték fel egykori kollégái és a Göcseji Múzeum jelenlegei munkatársai dr. Vándor László régészt, az intézmény nyugalmazott igazgatóját. Az ünnepségre a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár előadótermében került sor.
oktató
Egykori tanítványai köszöntötték az alapító igazgatót
Kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötte dr. Tóth Endrét, a zalaegerszegi pénzügyi és számviteli főiskola alapító igazgatóját a város vezetése, a BGE zalaegerszegi karának tanárai és az 1971-ben kezdett első évfolyam „öregdiák” hallgatói.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Fesztivál (132), Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (1), iharkúti ásatás (1), Király Linda és Király Viktor (1), Corner Irish Pub (1), Méz (10), néphagyományok (8), Spirituális Kör (25), Technológiai és kompetencia centrum (1), energiaválság (7), Kovácsművészeti szaktábor (1), Káli-medence (2), Cserhalmi Henriette (1), zenegép (1), Kovács László művészettörténész (4), Politika (37), Légifotók (1), Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár (253), Zala Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet (3), Soltis Lajos Színház Művelődési Egyesület (5)