A barátságok szabadidőben köttetnek

Beszélgetés a közművelődési ágazat kultúra napi díjazottjával, Léder Anitával

Többféle kézműves ág felé is hajlott, a sorból kiemelkedik a textilművesség. Rajztanárnak készült, de érdeklődik a pszichológia iránt is. Foglalkozik lakberendezéssel. Nyíltak előtte más kapuk, alternatív utak, mégis maradt a közművelődésben, ahol 1986 óta tevékenykedik. S bármilyen hihetetlen számára a zalaegerszegi kollégák között most ő a rangidős. Meglepődve és örömmel fogadta az elismerést. 

Léder Anita az elismerő oklevéllel

- Negyedik osztályos voltam, amikor vidékről beköltöztünk Zalaegerszegre és a Kilián (ma Liszt) iskolában zene tagozatos lettem. Ez az iskola és az akkori pedagógusok nagyon meghatározóak voltak a továbbiakban. Azt hiszem ezt minden „zeneis” elmondhatja magáról. Ott megtanultuk hogyan álljunk ki mások elé és hogyan vállaljunk felelősséget magunkért és a közösségért. A képzőművészet iránt is mindig érdeklődtem, szakkörös voltam a Kiliánban és később a Zrínyiben is. Imádtam a technika órákat, a mai napig hasznosítom, amiket ott tanultam. Mindig is kétkezi ember voltam. Később a szövés iránt kezdtem érdeklődni, akkor még nem volt a képzésnek olyan rendszere, mint most, magamtól kellett rájönnöm a fortélyokra. 

- Hogy kerültél a közművelődésbe?

- Rajztanár szerettem volna lenni, ám többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült bejutni a pécsi szakra. Munkát kellett keresnem, így lettem először képesítés nélküli óvónő, majd Teskándon napközis nevelő. Aztán nyílt az Apáczai ÁMK, ott lettem napközis tanár a népművelők melletti teremben. Átjárogattam, én is részt vettem a szervezésben, a kézműves programokban. Aztán lett egy pozíció és hivatalosan is én lettem a szervező. Meg a mozis. Mert annak idején hétfőn és pénteken este vetítés volt nálunk. Előfordult az is, hogy negyed óra késéssel ugyanaz film ment, mint az Ady moziban. Volt futkosás a tekercsekkel, meg izgalom, hogy átérjen időben. Telt házas előadások voltak. Közben persze elvégeztem a szükséges iskolákat is, meg egyéb képzéseket, ami érdekelt és kapcsolódott a munkámhoz, valamint a kézművességhez. Szinte egész életemben tanultam valamit. Így lettem szövőszakkör vezető, patchwork készítő, népi játék- és kismesterség oktató, csipkekészítő, szakoktató, de tanultam virágkötészetet, és szakképzett lakberendező is vagyok. 

- Az állandó önképzés is egyfajta példamutatás.

- Mindig érdekelt a pszichológia. Érdekes lenne tanulni, csak úgy, hogy nincs tétje, az érdeklődés miatt. 

- Nívós intézménybe, kiváló kollégák mellé kerültél.

- Tartalmas és színes kulturális élet volt az Apáczaiban, amíg óvoda és iskolák is működtek a házban. Olyan összetartás jellemezte a mindennapokat, amit tanítani sem lehet. Nagyon fájdalmas volt látni mindennek a leépülését is. Kelemen Gyula volt az egyik kollégám, aki alapító és oszlopos tag volt az ÁMK-ban és nála kreatívabb emberrel nem találkoztam ezen a területen a pályám során, azóta sem. Nagyon jó volt vele és egykori kolléganőmmel, Andris Csillával dolgozni. Rengeteg programot szerveztünk, amiből kiemelkednek a gyerektáborok. Volt, amit azért kellett szervezni, mert a gyerekekből lett fiatalok is vissza akartak jönni hozzánk. A mostani korlátozások idején megrázó látni, ahogy nem tudnak építkezni ezek a kapcsolatok, közösségek, nincsenek meg hozzá a közös élmények. A középiskolásoknak majdnem egy éve nincs már iskola, ami elég stresszes helyzet. De a barátságokhoz egyébként sem lenne elég a fizika óra, azok nem délelőtt a suliban születnek, hanem a szabadidős programokban. Ezek hiánya mély mentális nyomot hagyhat. 

- Sok év Apáczai után jött a következő állomás, Andráshida.

- Az évszámokra nem emlékszem pontosan, de amikor a peremkerületek művelődési házait összevonták, egyre többször kellett megfordulnom Andráshidán is. Eleinte ingáztam, aztán egyszer csak lett ott asztalom, meg irodám. Kicsit furcsa volt eleinte ez a helyzet, mert el kellett ott fogadtatnom magam, megismerni az ottani embereket, mentalitást, érdeklődést. De végül is a jól bejáratott dolgokat vittem tovább ott is. Illetve nagy örömömre nagyon sok értelmiségi nyugdíjas él ott, gazdag intellektussal. Mindig kopogtatnak, mondják az ötleteket, én pedig segítek megvalósítani. Nagyon megszeretem azt a helyet. 

-Tervek?

- A mostani világban bezárkóztak az emberek, kezdenek szétforgácsolódni a közösségek, vagy ahogy szokás nevezni a civil csoportok, amiből Andráshidán hat van. Ők nagy lelkesedéssel vették birtokba a volt óvoda megüresedett épületét, építgették, szépítgették, értékes tartalommal töltötték meg és létrehozták az Andráshidai Közösségi Házat. A mostani időszak embert és közösséget próbáló, reméljük, minél előbb vége szakad és újra elkezdődhet az élet minden területen. Fokozott figyelmet kell fordítani a közösségi kohézió megerősítésére, illetve ha szükséges megújítására. Ezt már tavasszal szeretném kezdeni. Ki kell találni, mi az, amit ilyen körülmények között lehet.