Pácsonyi Imre alelnök
kultúra
Kulturális kincsek fókuszban - változatos programok Zalaegerszegen és Lentiben
Az uniós soros elnökséghez kapcsolódóan a Kulturális és Innovációs Minisztérium kulturális programsorozatot indított, mely minden vármegyében rendezvények sokaságát jelenti. Zalában Zalaegerszegen és Lentiben várják az érdeklődőket október 18-és 20 között.
népies
Németh János keramikusművész 90 éves
Kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötték Németh János Kossuth-díjas keramikus- és szobrászművészt, a nemzet művészét. A jeles évforduló alkalmából jubileumi tárlata nyílt a zalaegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben.
zöld
Kerékpárúton Lentitől egészen Rédicsig
Átadták a közel 4,4 kilométeres újjáépített kétirányú kerékpárutat, amely Lenti, Gyár utcától, Külsősárd külterületét érintve, Rédics belterületéig, a 75. és a 86. számú főutak körforgalmi csomópontjához vezet. A bruttó 395 millió forintba kerülő beruházásnak köszönhetően végig minőségi kerékpárúton lehet közlekedni a város és a község között.
népies
Elköszönt a Göcseji Dombérozó
A Göcseji Dombérozó keretében 10 napon át 32 település részvételével 100 program várta az érdeklődőket. A tájegység értékeit és a mai napig őrzött hagyományait faluról falura bemutató rendezvénysorozat július 14-én Gellénházán zárult.
kultúra
Kisfilmek a megye értékeiről
Film készítésére nyert támogatást a Zala Megyei Önkormányzat az Agrárminisztérium egyik pályázatán. A projekt a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtését, megőrzését, népszerűsítését támogatja.
közélet
"Főpróba" a Göcsej Tudásközpontban
Kétnapos vásárt rendeztek a nemrégiben felépült zalaegerszegi Göcsej Tudásközpont - Helyi Termék Piacon a „Zalai innovatív foglalkoztatási paktum megvalósítása” című TOP projekt keretében. A Zala Megyei Önkormányzat támogatásával létrejött eseményen Pácsonyi Imre, a megyei közgyűlés alelnöke és Tolvaj Márta, a város önkormányzati főtanácsadója mondott köszöntőt.
zöld
Komplex kerékpáros utak és programok
A most lezáruló projekt egy komplex kerékpáros desztináció kialakítását célozta meg a szlovén-magyar térségben, a határ mindkét oldalán jelen lévő szervezetek, turisztikai szolgáltatók együttműködését, közös fellépését hozta létre. Kerékpáros túrajavaslatokat és programokat kínálnak. A két ország közötti hosszú távú együttműködés lehetőségét is biztosító beruházások és szolgáltatások valósultak meg. A közelmúltban megtartott online záró konferencián Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke szólt a megyét is érintő kerékpáros fejlesztésekről és a projekt sikereiről.
közélet
Programelőkészítő workshop a Megyeházán
Az Európai Unió a 2021-2027-es programozási időszakában is kiemelt figyelmet szentel a központi térségekhez képest jellemzően elmaradott határtérségek fejlesztésére, illetve a határon átnyúló együttműködések támogatására. A korábbi programok folytatásaként az új időszakban is lesz lehetőség közös, magyar-horvát együttműködésben megvalósuló fejlesztési projektek finanszírozására.
Másfél évig kalandoztak a múltban
Lezárult a Göcseji Múzeum „Kalandozások a múltba” című múzeumpedagógiai projektje. Az intézmény 2018-ban nyert 30 millió forintos támogatást diákoknak szóló szakkörök és témanapok szerevezésére.
oktató
Angol nyelv, informatika, pénzügy
A tavaszi szemeszterben már az angol nyelv, az informatika, valamint a pénzügyi ismeretek tanulására is lesz lehetősége a Senior Akadémia részt vevőinek, hangzott el a BGE zalaegerszegi gazdálkodási kara által vezetett akadémia félévzáró ünnepségén.
közélet
Szilvafesztivál a tündéri településen
Szilvás pörkölt és nyúlhalászlé is színesítette az ételkínálatot Szilvágyon, a Göcseji Szilvafesztivál főzőversenyén. A tizedik alkalommal megrendezett fesztiválon az önkormányzat köszönetét fejezte ki azoknak, akik az eltelt egy évtized alatt tevékenyen vették ki részüket a népszerű esemény szervezéséből és megvalósításából.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Csokoládé Fesztivál (5), Segít a város (1), Alapkőletétel (12), Maraton (17), Jézus szíve templom - nagykanizsa (2), Pálinkamustra (10), dr. Tóth József nyugalmazott intézetigazgató (1), Művészeti tábor (6), Fabian Zwick igazgatósági tag (1), ZKSE (8), Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere (1), Zalagyöngye Táncegyüttes (8), Virágh Judit (14), Zalavíz Zrt. (22), Mónika Tóth (2), Bagdy Emőke (3), AquaCity Vízicsúszda- és Élménypark (47), Szemes Béla (15), Országgyűlési Választás 2018 (12), Magyarország legszebb konyhakertje (1)