Vezető hírek
Versek és improvizációk a könyvtárban
Tóth Imre költő, a program egyik szervezője érdeklődésünkre elárulta: Gyukics Gábor költő, műfordító volt az ötletgazda, tulajdonképpen az ő szellemi terméke a Jazzköltészet sorozat is. Budapesttől Bécsig több városban rendezett már hasonló esteket. Nemrég azzal kereste meg, hogy szívesen jönne Zalaegerszegre is; illetve hogy lépjenek fel együtt.
A zalaegerszegi Jazzköltészet programon így Gyukics Gábortól és Tóth Imrétől hangzanak majd el régebbi és friss költemények, műfordítások, melyeket Kardos Bozi Endre és Németh Zsolt zenészek kísérnek. Nem a költemények megzenésítéséről van szó, hanem improvizációról, zenei aláfestésről – tette hozzá a zalai költő.
A szervezők a kortárs költészetet szeretnék a zene által megismertetni és közelebb vinni a közönséghez. Egyelőre egyszeri alkalomról van szó, de gondolkodnak az esetleges folytatáson is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban