Vezető hírek
Már a technológiát telepítik be
A harcjárműgyár újabb 11 tesztmodulja is elkészült
Marco van Lieshout, dr. Háry András, dr. Kutnyánszky Zsolt, Vigh László és Bali Zoltán a gyártócsarnok főbejárata előtt
Dr. Kutnyánszky Zsolt elmondta, a magyar kormány nem az ukrajnai háború miatt látott neki a védelmi ipar újrafejlesztésének, a hazai gyártó és kutatás-fejlesztési kapacitások bővítésének. A szomszédunkban zajló tragikus események azonban igazolták az évekkel ezelőtt megkezdett munka indokoltságát, illetve annak felgyorsítását. Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból, de ahogy Orbán Viktor miniszterelnök fogalmazott: ha békét akarunk, akkor most kell jelentősen megnövelni katonai képességeinket. Ennek érdekében hármas célrendszert állapított meg: a Magyar Honvédségnek legyen eszköze az önellátás biztosításához, a high-tech védelmi ipar 2030-ig legalább 500 milliárdos forgalmat bonyolítson le, jelentős kutatás-fejlesztési és innovációs bázis jöjjön létre. Az államtitkár hangsúlyozta, a hazai védelmi ipar fejlesztése a világszínvonalú képzési, oktatási és műszaki rendszerek magyarországi elterjedéséhez is hozzájárul. Ebben a munkában a magyar állam legfőbb partnere az európai védelmi ipar meghatározó nagyvállalata, a német, düsseldorfi székhelyű Rheinmetall. Mint mondta, a céggel sokrétű együttműködést folytatnak, amelyek közül a legjelentősebb és a legelőbbre tartó a zalaegerszegi védelmi ipari járműgyártó, tesztelő és fejlesztő bázis létrehozása.
A Torque tesztelem egy kétoldalt ellentétesen hullámzó felület
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos arról beszélt, hogy megváltoztak Európában a viszonyok, Délvidéken fiatalok ostromolják határainkat, Ukrajnából anyák és gyerekek menekülnek a háború elől. Mindez azt vetíti előre, hogy a következő időszak egyik kulcsszava a védelem lesz.
Dr. Háry András, a ZalaZONE Ipari Park Zrt. vezérigazgatója azt mondta, a 2020 szeptemberében Rheinmetall-lal kötött szerződésben úgy állapodtak meg, hogy 2022. június végére eljutnak odáig, hogy megkezdődhet a technológia betelepítése a 25 ezer négyzetméteres gyártócsarnokba. A harcjárművek tesztelését, fejlesztését szolgáló 30 hektáros off-road pályarendszer több eleme is elkészült. A következő fél évben folyamatosan adják át a terepet, hogy 2023. január 2-ára készen álljon minden a gyártásra. A Rheinmetall komplexum jelentősége, hogy kiegészíti a járműipari tesztpályát, az egész ZalaZONE fejlődését egy magasabb szintre emeli.
Bali Zoltán, Zalaegerszeg alpolgármestere azt emelte ki, hogy az északi ipari park, a ZalaZONE Ipari Park és a hozzájuk kapcsolódó létesítmények az elmúlt tíz év fejlesztési eredményei. Az idén átadott járműipari tesztpálya és a hozzá illeszkedő gazdasági ökoszisztéma a már meglévő tőkevonzási lehetőséget egy fejlettebb szintre emelte. Innováció, komplex gyártási, kutatás-fejlesztési valamint oktatási tevékenység is megvalósul itt. A legfontosabb az, hogy az ország új védelmi gerincét jelentő haderőfejlesztés legfontosabb termelési egysége is itt épülhetett meg.
A Belga út kátyús utat modellező felület
Marco van Lieshout, a Rheinmetall Hungary Zrt. igazgatója azt mondta, a beruházás nagy kihívást jelentett, hiszen egy-két évvel ezelőtt még csak fű volt ezen a területen, ahol mostanra egy komplett gyártócsarnok épült fel. Itt a legmodernebb lánctalpas és kerekes harcjárműveket fogják fejleszteni és gyártani.
A gyárépületet és az első három tesztelemet tavasszal adták át. Azóta újabb 11 pályamodul készült el, melynek műszaki átadása és átvétele is megtörtént.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben