Vezető hírek
Aratás után is vannak gondok, nehéz helyzetben a gazdák
Sem a gazdasági helyet, sem az időjárás nem alakult kedvezően
Simonfalvi Elemér, a keszthelyi székhelyű B. L. Agrokem Kft. ügyvezetője azt mondja, jelen pillanatban talán az a legjobb döntés, ha az érintettek – már aki megteheti - várnak a termés eladásával, reménykedve a jobb árakban.
- Nagy bizakodással várták a termelők az aratást, ráadásul május végéig volt egy pozitív elmozdulás a terményárakban. A takarmánybúza például megközelítette a 80 ezer forintot, de a takarmánykukorica és a többi ár is egészen jól állt. Aztán június elején a világgazdasági változások miatt viharos gyorsasággal leestek az árak. A takarmánybúza jelenleg 63-64 ezer forinton áll, ez kevés nagyon – fogalmazott. – Az aratásnál látni, hogy a hozamok elmaradnak a várakozásoktól, a búza beltartalmi értékei szinte gyalázatosnak mondhatók, alacsony a fehérje- és energiatartalom. Mindez visszavezethető az időjárásra, a gabonák 2-3 héttel előrébb jártak, kevesebb idejük volt a kifejlődésre, arra, hogy kineveljenek egy megfelelő hozamot. Sajnos majd minden más termény (repce, őszi, tavaszi árpa) esetében is el lehet mondani, hogy a hozamok nem fedezik a termelési költségeket. Azt látom, hogy a termelői körökben elég komoly negatív hangulat uralkodik. S persze felvetődik a kérdés, hogy ősszel mit vessenek, egyáltalán melyek azok a növények, amik jövedelmet tudnak termelni. A gazdasági környezet és az időjárás miatt erre nincs igazán jó válasz. A hazánkban megtermelt gabona amúgy bőségesen elegendő, ötven százalékát akár exportálni is lehetne, de a piacon egyelőre nem látni a vételi szándékot. Kérdés, hogy ez változik-e, a gyengébb minőségű gabonára lesz-e majd kereslet.
Simonfalvi Elemér elmondta: a termelők többsége nincs igazán jó pénzügyi helyzetben. S a tanácstalanság is jelen van az ágazatban.
- Sajnos sem a gazdasági helyet, sem az időjárás nem alakult kedvezően. Legjobb döntés most a kivárás, hátha változik a helyzet. Aki megteheti várjon, ne adja el még most a gabonáját, reménykedjünk, hogy a felvásárlási árak növekednek. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján egyébként azt mondhatom, hogy egy jobb árnál – mint például az idén a május végi volt – érdemes a termés legalább egy részét előre lekötni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Útburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészbenAz idei Lokálpatrióta díjra várja a javaslatokat az EZE -
rovatunk hírei
Egervári Nádasdy – Széchenyi VárkastélyMedgyaszay HázMóricz Zsigmond Művelődési HázKvártélyház Szabadtéri Színház - 2016. júliusLenti 2016/2017 évad - SzínházbérletHevesi Sándor Színház Zalaegerszeg A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház nagyszínpadi bemutatói a 2016/2017-es évadraZirano BábszínházKeszthely, SZÍNHÁZI ÉVAD 2016/2017Kanizsai Kulturális Központ, Nagykanizsa top 10
Ismét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástCsuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Ecsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenFilmezést tanulnak a Reels-videók világábanVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanEmlékezés Ruszt József színházalapító, rendezőre