Zalalövő
közélet
Megújult a Zalaövői Egészségház
A gyógyítás mellett az egészség megőrzését is méltó körülmények között szolgálja a megújult Zalalövői Egészségház. A létesítményt – ünnepség keretében - nemrég avatták fel, s adták át rendeltetésének.
köztér
Szebb és gazdaságosabb lett
Zalalövő kulturális életében fontos szerepet betöltő Salla Művelődési Központ és Könyvtár elmúlt egy éve nem nevezhető sikeresnek a működés szempontjából, de külső energetikai rekonstrukciója révén mégis az, ráadásul még örvendetes is.
közélet
Köszönet a városért végzett munkáért
Zalalövő várossá avatásának 23. évfordulóját ünnepelte július első hétvégéjén. A kétnapos rendezvénysorozat hagyományosan az ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a Salla Művelődési Központ és Könyvtárban, amelyen elismeréseket adtak át az arra érdemeseknek.
köztér
Ne az utcára, a csatornába folyjon
Zalalövőn öt helyszínen történik meg a belterületi csapadékvíz-elvezető rendszer felújítása és kiépítése, amely megoldást jelent arra, hogy zivatarok és nagyobb esőzések alkalmával a víz a Zala folyóba érkezzen, és ne veszélyeztesse elöntéssel az utcákat, házakat. A TOP által támogatott projekt haladásról sajtótájékoztatót tartottak.
A közlekedésbiztonságot szolgálja
Zalalövőn átadták a Rákóczi utca egy szakaszát, amelynek felújítását a Magyar Falu Programon elnyert támogatásból és önerőből összesen 18,6 millió forintból valósította meg a város önkormányzata.
egyszervolt
Vénusz-szobor, Borostyánkő út és római érmék
Egy római kori Vénusz-szobrocska töredékével, rengeteg 2-4. század közötti pénzérmével és más korabeli használati tárggyal gyarapszik a Göcseji Múzeum gyűjteménye. Az intézmény régészeti osztályának munkatársai az ókori Salla, vagyis Zalalövő területén végeznek próbafeltárásokat a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézetének megbízásából.
közélet
Zalalövőn megnyílt a 10. kormányablak
Zalalövőn átadták a megye tizedik, illetve az ország 308. kormányablakát, amit a polgármesteri hivatal földszintjén az okmányiroda átalakításával hozott létre a Zala Megyei Kormányhivatal a város együttműködésével.
zöld
A Balaton védelmét is szolgálja
Zalalövőn ünnepélyes átadással zárult a 652 millió forintos költségvetésű szennyvízberuházás, amely során a hálózat bővítése, a szennyvíztisztító telep felújítása és új technológiákkal való korszerűsítése történt meg. A regionális projekt környezetvédelmi jelentősége a Zala folyó révén egészen a Balatonig kihat.
közélet
43 település lakosságát szolgálja ki
Átadták Zalalövőn a Zalamenti és Őrségi Szociális Alapszolgáltatási Intézmény felújított központi épületét. A TOP-program révén 57,7 millió forinttal támogatott, eszközfejlesztést is tartalmazó beruházással a nappali ellátás, a szociális étkeztetés, a házi segítségnyújtás valamint a családsegítő és gyermekjóléti szolgálat került jobb körülmények közé.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Tóth István Jánosné polgármester (1), Áfacsalás (1), Szent Gróth Termál (5), Helytörténet (174), Waldorf (8), Nguyen Tien Thuc, vietnami nagykövet (1), Kitüntetések átadása (51), Szüreti felvonulás (10), Gyulakuta (2), Téli üzemmód (3), Húsvéti Játszóház (7), Sármellék (5), Három generációval az egészségért (1), Pitvarfibrilláció (1), Czigány László (6), néphagyományok (8), hímző szakkör (1), Bali József, a Zalaispa Zrt. vezérigazgatója (3), Zalaszentgróti Fitness Klub (2), Horváth Zsuzsanna polgármester (9)