2025.03.26., szerda - EmánuelZalaegerszeg időjárása

Rövidhírek

Ittasan, elektromos rollerrel - akár a jogosítványunk is bánhatja

2025. március 21. péntek, 14:08
Közlemény
A Zalaegerszegi Járásbíróság két ügyben is jogerős ítéletet hozott, amelyekben a vádlottak alkoholos befolyásoltság alatt vezettek elektromos rollert.

Az első ügy vádlottja 2024 júniusában, este 11 órakor, éjszakai látási viszonyok között vezette bérelt elektromos rollerét Zalaegerszegen a Göcseji út egyik járdaszakaszán, amikor fékeznie kellett. Közepes fokú ittassága, s a helytelenül megválasztott sebesség miatt azonban elvesztette uralmát a jármű felett, megcsúszott és elesett. A férfi 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Illusztráció (Forrás: Teszt Plusz Magazin)

A második ügy vádlottja 2024 novemberében szintén a vármegyeszékhelyen közlekedett, amikor hátsó világítással nem rendelkező elektromos rollere miatt a rendőrjárőrök megkülönböztető fény- és hangjelzés használatával ellenőrzés alá akarták vonni. A férfi nem állt meg, ezért a rendőrök az autó lehúzott ablakán keresztül szóban is felszólították a megállásra. A vádlott ennek sem tett eleget, rollerével először egy társasház parkolójába hajtott, majd további 10 percig menekült a járőrök elől. Az intézkedés során megállapították, hogy a vádlott enyhe fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt.

A Zalaegerszegi Járásbíróság a két ügy vádlottját bűnösnek találta ittas járművezetés bűntettében, ezért velük szemben pénzbírságot – 156.000 forintot és 180.000 forintot – szabott ki, valamint eltiltotta őket a közúti járművezetéstől 4, illetve 5 hónapra.

Mindkét ítélet jogerős - adta hírül  dr. Bartalné dr. Mentes Judit sajtószóvivő.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK