Nem áruló, hanem kiváló hadvezér volt

Az előadó bevezetésképpen elmondta: közel fél évszázadig tartotta magát az a nézet, hogy Görgei áruló volt. Az újabb kutatásoknak hála, ez a vád már visszavonulóban van. Köszönhetően többek között Katona Tamás történész munkásságának, aki a nyolcvanas években már pozitív Görgei-képet sugallt tanítványainak az egyetemen.

Görgei-kérdésről az újabb kutatások tükrében

Hermann Róbert a VMK-ban rendezett előadáson

Hermann Róbert elmondta: bár ma már sokkal tisztábban látjuk a kérdést, a történettudománynak még komoly adósságai vannak Görgei Artúr hosszú életének (98 évesen hunyt el) és rövid pályafutásának feltárásában. Szerepének megítélésében pedig még mindig sok az ellentmondás, melyet az eddig előkerült dokumentumok elemzésével, értékelésével igyekeznek árnyalni a szakemberek. Szerinte az ellentmondások egy része abból adódik, hogy bár a 19. század egyik legkiválóbb hadvezérét tisztelhetjük benne, sokáig nem a nyertes csatáit, sikeres hadvezetéseit értékelte a történetírás (és a történelmi emlékezet), hanem politikai szándékait. Mintha a világosi fegyverletétel csak egy politikai tett lett volna, nem pedig hadászati kérdés. (Hogy mit vár el a politikai, és milyen reális lehetőségei vannak egy hadvezérnek, az minden esetben összeegyeztethető.)

Görgei elsősorban katona volt (emellett vegyész végzettséggel rendelkezett), és katonaként is gondolkodott. A politikába kényszerből „avatkozott bele”. A kollektív vezetés elvét tanulta és vallotta; vagyis amihez nem értett, ahhoz keresett megfelelő embereket. Európai szintű hadsereggel európai sikereket ért el. Nem sokkal utána viszont már árulóként tekintettek rá. Oka ennek többek között, hogy a szabadságharcot követően ő kegyelmet kapott, bár hosszú száműzetésre ítélték.

Az előadás során a történész a szabadságharc hadjáratait elemezte azok eredményeinek és kudarcainak tükrében, eljutva egészen az 1849. augusztus 9-i temesvári vereségig, és az azt követő világosi fegyverletételig. A szabadságharc alatt tizenegy nagy csatából ötben a magyarok nyertek, ebből négyben Görgei volt a fővezér. Hat saját hadjáratából pedig négyben, ha nem is aratott győzelmet, de akaratát rákényszerítette az ellenségre. Nem igaz tehát, hogy harc nélkül adott volna fel csatákat. Tény, hogy óvatos hadvezér volt, igyekezett minimalizálni a veszteségeket. De kiváló taktikus volt, aki képes volt felismerni az ellenség gondolkodásmódját.

1849 nyarának hadi helyzetét bemutató terepasztal a Magyar Nemzeti Múzeumban

Azt az elvet vallotta, hogy ha olyanok az erőviszonyok, akkor nem szabad döntő nagy összecsapásba bonyolódni az ellenséges főerőkkel, hiszen az óriási emberáldozatot követel és akkor mindennek vége. Példaként említette, hogy az oroszok 1813-14-ben Napóleon ellen nem küldtek annyi katonát, mint 1849-ben Magyarország ellen. Ez a beavatkozás a szabadságharc érdemi részét el is döntötte.

A világosi fegyverletétellel kapcsolatban többek között elhangzott: amit utólag hibának, árulásnak róttak fel, akkor az az egyetlen logikus döntés volt. Az is tévhit, hogy Görgei egyedül döntött a megadásról, ugyanis augusztus 11-én még összehívott egy haditanácsot, ahol többségi határozat született a fegyverletételről.

Hosszú élet, rövid pályafutás. (A Magyar Nemzeti Múzeum tárlatának egyik installációja)

Persze a szabadságharcot követő közhangulatban: a megtorlások és a nemzeti tragédia feldolgozásának időszakában könnyű volt személyére hárítani a felelősséget. Pláne, hogy a vádaskodásban nem kisebb személyiség, mint maga Kossuth Lajos is élen járt. (Hogy ez miért alakult így, és milyen volt Görgei és Kossuth viszonya a szabadságharc alatt, az egy külön előadás témája lehetne.)

A Magyar Nemzeti Múzeumban június 23-ig tekinthető meg a témához szorosan illeszkedő, "Az ismeretlen Görgei" című kiállítás, melynek szakértője dr. Hermann Róbert volt.