Kocsmák, kávéházak tündöklése és bukása

Vendéglátás évszázadokon át – tudományos konferencia a levéltár szervezésében

Mennyire tükrözi az egyes korszakok politikai, gazdasági helyzetét, a társadalom összetételét, mobilitását, vagy éppen a működést befolyásoló jogszabályi változásokat. Ezekre a kérdésekre kereste a választ az a tudományos konferencia, mely a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltárának szervezésében valósult meg a napokban. A város dísztermében rendezett ülésen kilenc előadó (a levéltár és a Göcseji Múzeum munkatársai, kiegészülve egy „külsős” szakemberrel) számolt be a helyi vendéglátás történetét vizsgáló legfrissebb kutatások eredményeiről.

A konferencia előadói Balaicz Zoltán társaságában

Éttermek, kávéházak, szállodák tündöklése és bukása, tulajdonviszonyok évszázados múltja, na és különleges kocsmai történetek elevenedtek meg – nemcsak tudományosan, hanem szórakoztató módon is. Az előadók segítségével a 18. századtól egészen a 2000-es évek elejéig tehettünk egy képzeletbeli túrát a bel- és külvárosban; érintve a legfontosabb vendéglátóhelyeket. (Persze a teljesség igénye nélkül, hiszen minden étterem, presszó történetét lehetetlen lenne egy konferencia keretében bemutatni.)

Emléke, személyes kötődése mindenkinek van valamelyik hely iránt, fogalmazott az ülést megnyitva Balaicz Zoltán. A polgármester például az egykori Zóna étteremre, az Arany Bárány Szálló cukrászdájára és a HEMO-ra emlékszik vissza szívesen gyerekkorából. Mint mondta, a város a jövőben is támogatja a helytörténeti kutatásokat; erre a célra 200 millió forint áll rendelkezésre a költségvetésben.

Mint azt dr. Káli Csaba, a levéltár igazgatóhelyettese, a konferencia szervezője és elnöke bevezetésképpen jelezte: a közgyűjtemények ebben a témában még nem rendeztek tudományos ülést. A cél az volt, hogy különböző nézőpontból vizsgálják meg azt a kérdést, hogy bő két évszázad alatt miképp változott Zalaegerszegen a vendéglátás.

Illusztráció (Forrás: ZalaMédia archívum; Internet)

A kezdeti időkről, vagyis a 18-19. századról dr. Kulcsár Bálint levéltáros számolt be. Mint megtudtuk, a kocsmák és vendégfogadók főleg a város bevezetői útjain (az akkor még önálló, később Zalaegerszeghez csatolt településeken, például Andráshidán, Olában, Kaszaházán), valamint a belvárosban voltak. Ebben a korszakban még földesúri jog volt az italmérés, de bérlő szinte bárki lehetett. Már ekkoriban is volt például női kocsmáros. A bor-és sörmérőkre jellemző volt a mobilitás (az ország más részeiről, vagy határon túlról érkeztek), és sok volt köztük a németajkú. De az sem volt ritka, hogy a kocsmárosok más felekezethez (evangélikus, zsidó) tartoztak. Ezekben a korai évtizedekben a templomon kívül tulajdonképpen a kocsma volt az egyetlen közöségi hely, emiatt sokféle népség verődött itt össze, így a konfliktusok is gyakoriak voltak.

Nemcsak kocsmai konfliktus, hanem dorbézolás és propaganda célú (nép)etetés is jellemző volt az egyes koraszokra, különösen tisztújítások, választások idején. Molnár András levéltárigazgató a reformkori közéleti lakomákról és fogadásokról, mint tömegrendezvényekről számolt be. Kiemelve például az 1843-as vármegyei követválasztás előtt megrendezett kaszaházi kortesgyűlést, ahol körülbelül 3500-an gyűltek össze, és 5700 liter bort, valamint 92 mázsa marhahúst fogyasztottak el a jelenlévők (hogy a többi csemegét és nedűt már ne is említsük). A történész utalt arra is, hogy ezek a rendezvények sokszor féktelen italozásba torkolltak, a liberális és konzervatív oldal pedig nemcsak figyelte egymás kortesrendezvényeit, hanem sok esetben kritikával, gúnnyal is illették a másikat.

Megyeri Anna nyugalmazott történész-főmuzeológus és Szabóné Simon Beáta levéltári könyvtáros már a belvárosba invitálta a hallgatóságot. Előbbi előadó Zalaegerszeg egykor népszerű kávéházainak történetét elevenítette fel (így a Kummer, a Központi, valamint a Bárány-és a Korona szálló kávéházait). A gasztronómiai élményen túl a kávéházak szerepe az volt, hogy felvirágoztassák a társasági életet, annál is inkább, mert számos székhellyel nem rendelkező egyesület tartotta a kávéházakban a gyűléseit. Rendezvényeik reklámul is szolgáltak a vendéglátóhelyeknek, hiszen a civil eseményekről, táras összejövetelekről rendszeresen beszámolt a sajtó. Simon Beáta a 20. századi Kossuth utca vendéglőit tekintette át a mai Csány tértől a Dísz térig. Kiemelve a régi marhavásártér mellett lévő Fehérképi vendéglő, a Göcseji-sörkert és a városközpontban álló Göndöcs-, majd Gosztonyi vendéglő (később Nefelejcs) tulajdonviszonyait, vendégkörét. 

Béres Katalin történész-főmuzeológus az Arany Bárány Szálloda két világháború közötti mizériájáról, valamint a tulajdonos Szép Ferenc zsugoriságáról számolt be. Jelezve: a rossz üzletpolitika, valamint a várossal és bérlőkkel való folyamatos konfliktus miatt sokszor bezárt a szálloda, így a városba érkezők elszállásolása nehézkes volt.

A vendéglátás egy sajátos formájáról, mégpedig a fesztivál társadalmi és politikai jelentőségéről értekezett dr. Paksy Zoltán főlevéltáros az 1935-ben megrendezett nagyszabású esemény, a Göcseji Hét kapcsán. Kiemelte: a rendezvény célja kettős volt, egyrészt Zalaegerszeg várossá válásának 50. évfordulója alkalmából szerveződött, másrészt viszont propaganda szerepet is betöltött. Az egyhetes rangos kulturális rendezvény (melyre a fővárosból is tömegek érkeztek) az egyszerű „eszem-iszomon” túl a városkörnyéket és Göcsejt kívánta népszerűsíteni. Az idegenforgalom- és a gazdaság fellendítésén kívül identitáserősítő szerepe volt, ami egyébként is jellemző a két világháború közötti időszakra.

A második világháborút követő államosításokról dr. Káli Csaba számolt be. 1945-50 között számos vegzálás érte a még meglévő vendéglátósokat. A cél az volt, hogy (pár soros sablon lemondónyilatkozattal) ajánlják fel tulajdonukat az államnak. Az üzletek (vagyis vállalkozások) jó részét 1950-ig, a hozzájuk tartozó épületeket pedig 1952-ben államosították. Ekkoriban jött létre a Zalaegerszegi Vendéglátóipari Vállalat is, megbontva mindezzel a korábbi keresletet és kínlatot. A kialakult helyzet a zugkiméréseknek kedvezett, annál is inkább, mert a lakosságszám emelkedésével nőtt az igény a kocsmák és más vendéglátóhelyek iránt.

A konferencia végén Háriné Eszéki Mariann idegenforgalmi közgazdász az egykor népszerű „Resti” történetét idézte fel – a felemelkedéstől a megszűnésig – saját családtörténetén keresztül. A vasútállomás éttermének alapító-tulajdonosa ugyanis dédapja, Eszéki (Ekhamp) Kálmán volt. Erős Krisztina történész-muzeológus pedig Kaszaháza 20. századi vendéglőiről szólt. Különös tekintettel az egykori Halészkertre, amiből a rendszerváltozás után egy időre kínai étterem lett.