Vezető hírek
Múzeumi platán és fakataszter
Üléseztek a városvédők
Az egyesület vendége ezúttal egy fiatal szakember, Lövei Gergő volt, aki a fakataszterről, vagyis a fák nyilvántartási lehetőségeiről tartott előadást. A mai szoftverek és a széles körű internethasználat lehetővé teszi, hogy olyan online nyilvántartás készüljön, amit nemcsak a városok önkormányzati, hivatalai, hanem a lakosság is használhat interaktív módon. Jelezve az esetleges problémákat. Az egyesület számára mintaként el is készítik ezt a nyilvántartási rendszert, az üzembe helyezésnek azonban már vannak költségei, amit a civil szervezetnek kellene előteremteni – jelezte Czeglédy András elnök.
Az egyesületen belül megalakult egy fafigyelő, zöldgazdálkodási munkacsoport, melynek dr. Horváth Rudolfné kert-és tájépítész a vezetője, aki szintén részt vett a rendezvényen.
A meghívó szerint az ülés vendége lett volna Czukker Szilvia, az önkormányzat műszaki osztályának vezetője, aki azonban betegség miatt mégsem tudott jelen lenni. E-mailen viszont válaszolt a városvédők múzeumi platánfával kapcsolatos felvetéseire. Az ülés egyik legfőbb témája ugyanis az volt, hogy a civilek szerint, a Göcseji Múzeum felújítása közben nem bántak körültekintően a közel száz éves platánnal. Mintha a tervező cég nem is tudta volna, hogy egy védett és értékes fa áll az építkezések középpontjában. A burkolatépítés közben a fa néhány gyökerét átvágták, a törzs köré pedig padot helyeztek el. Mindezek miatt nem tudni, hogy mi lesz a fa sorsa, mennyire sérült a munkálatok során. Az esetleges károk ugyanis csak később mutatkoznak meg.
Czukker Szilvia levelében a felmerülő problémákra többek között azt válaszolta, hogy a város a kivitelező cég figyelmét előzetesen felhívta az értékes fára, melyet körbe is kerítettek törzsvédő palánkkal. Kora tavasszal megtörtént a fa ápoló metszése is. A kivitelezés során egy darab gyökér sérült, melyet feltártak, szakszerűen visszametszettek és a fasebet speciális kezelőszerrel látták el. Ami a padot illeti, az osztályvezető úgy fogalmazott: a fa körüli két vasbeton térelem az előzetes hírekkel ellentétben nem okos pad, hanem egy egyszerű ülőfelület, mely elősegíti a fa és ember kapcsolatát. A múzeum előtti tér rendezésével ugyanis a platánfa tekintélye és téralakító szerepe felértékelődött, még inkább rámutatva értékére, természeti jelentőségére.
Czeglédy András az ülést értékelve lapunknak elmondta: a civilek mindezek ellenére vitatják, hogy a tervezők és a kivitelezők részéről minden szakmai egyeztetés és kárelhárítás időben megtörtént–e.
A tanácskozáson szó esett még a Bíró Márton utcai és Platán sori fák szétálló ágainak szabályozásairól, a Kossuth utcai díszalmafasorról, mely lehet, hogy már nem sokáig ékesíti az utcát. Ezenkívül tárgyaltak a borostyán és a fagyöngy kezeléséről. A borostyán sokáig afféle tabunak számított, hiszen látszólag szimbiózisban él a fával, látványa esztétikus. A fáknak azonban nem feltétlenül egészséges, mert levegőt, vizet vesz el. Ma már vannak arra módszerek, hogy a borostyán felkúszó, vastagabb ágaink elmetszésével a fákat megszabadítsák tőle. Talán Zalaegerszegen is szerveződik majd egy ilyen akció.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Felhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár Fákat döntött meg a szél ZalaegerszegenMásodfokú (narancs) meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére -
rovatunk hírei
Új gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnél2025-ben is kéményseprők kívántak boldog új esztendőtBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseJól sikerült jubileumi évet zárt a Bogáncs2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszMeghitt ünnepség SzentpéterúronGólgazdag mérkőzésen búcsúztatták az évet az Egerszegi TitánokEcsedi Erzsébet a figura igazságát keresiEgerváron újabb pályázati projektek előkészítésén dolgoznakEgyiptomi élmények a Lokálpatrióta Klubban top 10
Fényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatán2025-ben is kéményseprők kívántak boldog új esztendőtTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetés