Városvédő egyesület
![Megszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőben Megszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőben](/img/2215_6586_saly_uj_1.jpg)
közélet
Megszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőben
Megújult a zalaegerszegi Saly fényképészcsalád sírja a Göcseji úti temetőben. Mint arról korábban beszámoltunk, Kummer Gyula mérnök-tanár, városvédő még tavasszal egy Facebook-bejegyzésben hívta fel a figyelmet arra a problémára, hogy a közismert fényképészcsalád tagjainak közös sírhelye megváltásra vár, a sír állaga pedig erősen leromlott.
![Kifogásolták a Kálvária tér átalakítását Kifogásolták a Kálvária tér átalakítását](/img/2215_729_kalvaria_3.jpg)
köztér
Kifogásolták a Kálvária tér átalakítását
A településképi védelem érvényesüléséről és Zalaegerszeg városképének változásáról esett szó a Városvédő Egyesület legutóbbi ülésén, melyet a Göcseji Múzeumban rendezett meg a civil szervezet.
![A kamarák házának felújításáról egyeztetett a városvédők elnöksége A kamarák házának felújításáról egyeztetett a városvédők elnöksége](/img/2215_2085_kamarak_haza_regi_czegledy.jpg)
köztér
A kamarák házának felújításáról egyeztetett a városvédők elnöksége
A kamarák háza és más zalaegerszegi épületek aktuális állapota, valamint a városi fakataszter folytatásának tervei miatt ült össze a minap a Városvédő Egyesület elnöksége. Czeglédy András elnök lapunkat arról tájékoztatta, hogy dr. Vándor László alelnökkel, valamint Horváth Rudolfné, Iványi Ildikó és Bálizs Andrej elnökségi tagokkal mindenekelőtt arról egyeztetett, hogy a Petőfi utcai kamarai székház felújítása kapcsán milyen lépéseket tegyenek.
![Tavasszal építik vissza a Mérlegházat Tavasszal építik vissza a Mérlegházat](/img/2215_3324_merleghaz_mix_1.jpg)
köztér
Tavasszal építik vissza a Mérlegházat
Elkezdődött a zalaegerszegi piaccal szomszédos Mérleg tér fejlesztése, melynek részeként visszaépítik a 2011-ben elbontott Mérlegházat is. A részletekről sajtótájékoztatón számolt be Balaicz Zoltán polgármester és Böjte Sándor Zsolt önkormányzati képviselő.
![Igényes, értékes épületeink vannak Igényes, értékes épületeink vannak](/img/2215_9659_ivanyi_czegledy_1.jpg)
civil
Igényes, értékes épületeink vannak
A város épített örökségéről, valamint néhány közelmúltbeli építkezés és felújítás sikeréről vagy éppen sikertelenségéről beszélt Czeglédy András építész, a Városvédő Egyesület elnöke a zalaegerszegi Lokálpatrióta Klub legutóbbi ülésén.
![Városvédő ülés az épített örökségről Városvédő ülés az épített örökségről](/img/2215_9356_kazinczy_ter_1.jpg)
civil
Városvédő ülés az épített örökségről
Zalaegerszeg műemléki és helyi védettség alatt álló épületeiről, valamint az épített értékek védelméről esett szó a Városvédő Egyesület legutóbbi ülésén. A témát az elmúlt évek beruházásainak, felújításainak tükrében tekintették át a civilek.
![Nyilvántartás készült a zalaegerszegi faállományról Nyilvántartás készült a zalaegerszegi faállományról](/img/2215_7410_deak_teri_fak_1.jpg)
zöld
Nyilvántartás készült a zalaegerszegi faállományról
A város értékes és veszélyeztetett faállományáról készített nyilvántartást a zalaegerszegi Városvédő Egyesület. A felmérés tanulságairól, valamint az így létrejött fakataszter szerepéről a legutóbbi közgyűlésen számoltak be a tagságnak.
![Településeket kapcsol össze Településeket kapcsol össze](/img/2215_840_kaszahazi_bringaut_5.jpg)
közélet
Településeket kapcsol össze
Hivatalosan is átadták az új kaszaházi kerékpáros hidat – és pihenőt. A biciklisek már a nyár folyamán használhatták a város legújabb kerékpáros nyomvonalát, és a kerékpáros egyesületek tagjai is többször tesztelték az utat. Az átadással együtt lezárult a Zöld Zala-Part – Turisztikai célú kerékpárútfejlesztés a Zala mentén és Gébárton elnevezésű projekt. A rendezvényre a kaszaházi híd mellett kialakított kerékpáros pihenőhelynél került sor.
![Tehermentesítés, kétirányúsítás, parkolók Tehermentesítés, kétirányúsítás, parkolók](/img/2215_5538_varosvedok_kozlekedes_1.jpg)
civil
Tehermentesítés, kétirányúsítás, parkolók
A közlekedési problémákról és a közlekedésfejlesztési elképzelésekről esett szó a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület legutóbbi ülésén. A tanácskozásra ezúttal egy rendhagyó helyszínen, mégpedig a polgármesteri hivatalban került sor; az előadó ugyanis Bali Zoltán volt. Az alpolgármester a 101-es előadóterembe várta a civil szervezet tagjait, ahol egy vetítettképes előadás keretében mutatta be az aktuális gócpontokat, illetve a következő évek közlekedésfejlesztési terveit.
![Múzeumi platán és fakataszter Múzeumi platán és fakataszter](/img/2215_6804_fa_muzeum_2.jpg)
civil
Múzeumi platán és fakataszter
Ki védi meg a fákat? címmel rendezte meg legutóbbi összejövetelét a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület. Az ülésen az épített környezetben lévő, főleg idősebb, ám értékes fákról, fasorokról, illetve a megbetegedett, veszélyessé váló példányokról esett szó. De az aktuális nagyberuházásokról is beszéltek, hiszen nem mindig egyértelmű, hogy vajon mi lesz az építkezések környezetében lévő fák sorsa.
![A városfejlesztésről, városképről értekeztek A városfejlesztésről, városképről értekeztek](/img/2215_2950_makrancos_szokokut.jpg)
civil
A városfejlesztésről, városképről értekeztek
Másfél évnyi kényszerpihenő után ismét ülésezett a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület. A Tudomány és Technika Házában rendezett találkozón az elmúlt időszak városépítészeti fejlesztéseiről értekeztek. A megjelenteket Czeglédy András, az egyesület elnöke köszöntötte.
![A megkurtított MÁV-házak története A megkurtított MÁV-házak története](/img/2215_8338_mav_haz_mix.jpg)
köztér
A megkurtított MÁV-házak története
A Göcseji út Csány téri, és a Göcseji út Ady utcai sarkán is áll egy-egy olyan, az 1920-as évek második felében épült ház, mely manapság kevés figyelmet kap. Köszönhetően talán a környék intenzív gépjárműforgalmának és a közlekedési lámpáknak. Utóbbiak ugyanis mindkét esetben „belógnak” a képbe. (Emiatt még fotózni sem egyszerű a homlokzatokat.)
![Utcanévadások a rendszerváltáskor és manapság Utcanévadások a rendszerváltáskor és manapság](/img/2215_180_platan_sor_1.jpg)
köztér
Utcanévadások a rendszerváltáskor és manapság
Harminc éve annak, hogy Marx- helyett a Kazinczy téren, a Lenin út helyett pedig a Platán soron sétálhatunk. Utóbbi elnevezése teljesen logikusnak tűnik az utca mentén végigfutó fák miatt (a döntéshozókat is ez motiválta annak idején). Ám 1990-ben, a lakosság részéről olyan javaslatok is érkeztek, hogy Lenin helyett inkább Andrássy, Szent István, Sugár vagy Árpád fejedelem legyen az utca neve.
![Üvegfalas lépcsőházak, ferde vonalak Üvegfalas lépcsőházak, ferde vonalak](/img/2215_532_czegledy_modern_1.jpg)
köztér
Üvegfalas lépcsőházak, ferde vonalak
A modern épületek nyomába eredt Czeglédy András építész, a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület elnöke. Az elmúlt hetekben egy sorozatot indított Facebook-oldalán, ahol fotókkal illusztrált bejegyzéseivel próbálja felhívni a figyelmet a Platán sor és környéke, valamint a Landorhegy értékes, modern stílusú épületeire. Később mindebből előadást is tervez.
![Születésnap a Zalaegerszegi Városvédő Egyesületnél Születésnap a Zalaegerszegi Városvédő Egyesületnél](/img/2215_9032_varosvedok_archiv_2.jpg)
civil
Születésnap a Zalaegerszegi Városvédő Egyesületnél
Az ötlet dr. Szilvás Rudolf főorvosé volt, aki 1989-ben úgy gondolta, hogy szükség van egy olyan civil szervezetre, amelyik a város építészeti örökségével, a városkép értékeivel foglalkozik. A kezdeményezés sikeres volt, kezdetben mintegy háromszáz tagja volt a városvédő egyesületnek. A harminc éves születésnapon az egybegyűltek visszaemlékeztek az elmúlt évtizedekre, a sikerekre és a kudarcokra, felelevenítették, mit nem sikerült megvalósítani a sok-sok javaslatukból.
![Műemlék lehet a zsinagóga, hasznosulhat a Ruhagyár? Műemlék lehet a zsinagóga, hasznosulhat a Ruhagyár?](/img/2215_2432_vandor_andrej_varosvedok_1.jpg)
köztér
Műemlék lehet a zsinagóga, hasznosulhat a Ruhagyár?
A helyi műemlékvédelem és az építészeti érdekvédelem aktuális helyzete került fókuszba a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület legutóbbi ülésén. A rendezvény vendége volt dr. Vándor László nyugalmazott múzeumigazgató, az egyesület alelnöke, valamint Bálizs Andrej főépítész.
![A szecessziótól a birodalmi építészetig A szecessziótól a birodalmi építészetig](/img/2215_9834_aggferi_lokalpatriota_4.jpg)
köztér
A szecessziótól a birodalmi építészetig
Zalaegerszeg két világháború közti építészetéről tartott eladást a Lokálpatrióta Klub és a Városvédő Egyesület közös rendezvényén Agg Ferenc építész. Szecesszió, art deco, eklektika, „neo”-irányzatok és birodalmi építészet…
![„Ipari” minimál, kvártélyházi sárga „Ipari” minimál, kvártélyházi sárga](/img/2215_6905_tablo_esztetika.jpg)
köztér
„Ipari” minimál, kvártélyházi sárga
Városfejlesztés, értékvédelem és a folyamatosan alakuló városkép került szóba a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület legutóbbi ülésén, melynek vendége ezúttal Bálizs Andrej főépítész volt.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Bánkúti Sándor vívómester (1), Zalabaksa (6), Lakberendezés (4), 76-os főút (3), Büszkeségpont (2), Látogatási tilalom (1), Nyitott Szemmel (8), Artritis világnap (1), Mészáros T. László (2), Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány (22), Pótszilveszter (8), Dormán István önkormányzati képviselő (1), GébArt (24), motorsport (10), Izrael Állam (5), gróf I. Festetics György (1), Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (2), Deák-kúria (2), Dr. Csikós Andrea Dóra (5), disznóvágás (2)
1-20 21-40