KulTour-Vidék

A január-február nem éppen a nagy utazások időszaka. Legalábbis nálam biztosan nem. Tudom, sokan éppen ilyenkor szeretnek egy-két hétre elrepülni melegebb éghajlatra, de nekem még sosem sikerült pont év elejére annyi pénzügyi erőforrást tartalékolnom, hogy ezt megtehessem.

Az úgy volt, hogy tavaly májusban lázas betegen elaludtam a nappali kanapéján. Mögöttem nyitott ablak. Valamivel később ütemes puffogásra ébredtem. Ismerős volt a zaj, bár eléggé lehetetlennek tűnt, hogy valaki még tényleg ilyet tesz; szőnyeget porol, napsütéses tavaszi délelőttön. Ahelyett, hogy élvezné a friss levegőt, a többit meg rábízná a mosodára... és nem zavarna a gyógyulás folyamatában!

Volt néhány olyan nap, amikor mindenféle akadály nélkül át lehetett sétálni a 60-as évekből, a 60-as évekbe. Az 1960-as évek magyarországi Tiltott, Tűrt, Támogatott (három T) művészeti világából, egy sokkal nyitottabb, szabadabb és "akciódúsabb" nemzetközi képzőművészeti közegbe; a Fluxusba.

Persze csak ami a kortárs művészetet, azon belül is az idei Velencei Képzőművészeti Biennálét illeti. Az oroszokat képviselő Recycle Group (Andrei Blokhin, Georgy Kuznetsov) egy különös projekttel jelentkezett az 57. nemzetközi seregszemlére.Dante után szabadon, egy labirintusszerű, virtuális poklot kreáltak, mely egy abszurd - de napjainkra nagyon is jól reflektáló - ötleten alapul.

A gyalogtúra jó dolog, még akkor is, ha az útvonal nem bővelkedik látnivalókban, és ha bizonyos távolság megtétele után elérkezik a holtpont.

Nem szeretnék sokat szövegelni Piranról, leginkább azért, mert egyáltalán nem is akartam szövegelni róla. Az egész utazás tényleg pihenésnek indult, hogy még a nagy szeptemberi "beindulás" előtt legyen némi kikapcs: no kultúrprogram, no múzeumlátogatás, semmi kortárs művészet. Csak relax a parton a sziklák között; morajlás, hullámverés, sós pára. Romantikus vacsora borral-hallal-csevapcsicsával; andalgás a sikátorok között.

Ezredszer is Badacsony, és még ezerszer Tóti-hegy!

Azért mentem most Prágába, mert 1992-ben még túlságosan kislány voltam ahhoz, hogy a szüleim elengedjenek Budapestre... Guns N' Roses koncertre. Valószínűleg most is lemaradtam volna a buliról, ha a barátaim nem állítanak kész tények elé.

Persze nem úgy értendő a kérdés, mint az unásig ismételt, Brian életéből való "Mit adtak nekünk a rómaiak?" idézet. A válasznál nem gondolok nagy, és távlati dolgokra, sem az emberiségre, sem Jeruzsálemre, de még Európára sem (a Twin Peaks filmsorozat hatása e kategóriákban nem hiszem, hogy értelmezhető:)) Önző módon, inkább a saját korosztályomra - na, jó legyen plusz-mínusz tíz év - gondolok, hogy nekünk mit adott a kezdetekkor e különleges filmsorozat.

A helyszín autentikus, az ünnep már nem. Nincs felvonulás, se sör-virsli akció. Lenin szobra a város múzeumának kőtárában pihen, limlomok közt; bár még áll, nem dőlt el. Ennyi jár is a régmúlt idők, meg a ház szellemének, hiszen pártszékháznak épült annak idején, nem múzeumnak.

Nem nagy sportteljesítmény Zalaegerszegről Zalalövőre eljutni biciklivel. A végállomás legyen mondjuk a Borostyán-tó. Oda-vissza körülbelül 50 kilométer. Szintkülönbségek gyakorlatilag nincsenek, a teskándi focipályától Zalalövő határáig kerékpárúton haladhatunk.

2012 óta várja a látogatókat a Pannon Csillagda, melyet a Balaton-felvidéki Nemzeti Park hívott életre egy nyertes pályázatnak köszönhetően.

Munkásmozgalmi emléknap, vagy a mindennapjainkat átszövő gender-kérdés ünnepélyes megnyilvánulása -e a március 8-i Nemzetközi Nőnap?

Csőváz! - köszönünk sokszor a legközvetlenebb ismerőseinknek, barátainknak. Aztán lazán lehuppanunk egy székre - lehet, hogy épp egy kései csővázasra. Nem mintha a harmincas években kitalált modern dizájnnak, illetve a szóban forgó szék tervezőjének, Breuer Marcellnek (1902-1981) bármi köze is lenne az olasz "Csáóból" magyarított és szlengesített köszönéshez.

Nowa Hutát mindenképpen ajánlom - írta e-mailben az egyik barátom Lengyelországban élő barátja. De egyből mentegetőzésbe is fordult a mondat, hogy talán inkább csak a "szocreál szerelmeseinek" (abból is a hardcore-oknak).

Lehetett volna Cseh Tamás miatt is, mert olyan jól nézett ki, ahogy a fiával abban a 2000-es filmben álltak az étkezőkocsi pultjánál. Aztán kiborult a sör ("Anyád fényképe elázik, bazdmeg!"), miközben robogott a vonat észak felé. Szóval azóta ott motoszkált, hogy egy ilyen vonattal Krakkóba azért el kéne... majd egyszer.

1 forint 50 fillér volt az ára annak sósperecnek, amit az az Eszti nevű lány adott a kezembe hétről hétre, aki a zalaegerszegi piac vásárcsarnokában dolgozott; amikor én még ovis voltam. A jobb oldalon volt a pékség, kígyózott előtte a sor péntek reggelente.