2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Csemegéző

Tiltott zónák, Fluxus pimaszság - Hatvanas évek; kétszer

Volt néhány olyan nap, amikor mindenféle akadály nélkül át lehetett sétálni a 60-as évekből, a 60-as évekbe. Az 1960-as évek magyarországi Tiltott, Tűrt, Támogatott (három T) művészeti világából, egy sokkal nyitottabb, szabadabb és "akciódúsabb" nemzetközi képzőművészeti közegbe; a Fluxusba.

Ahhoz, hogy az említett évtized változatossága és megannyi titokzatossága feltáruljon, csak egy Buda és Pest távolságot kellett áthidalni (jó, nekem egy Zalaegerszeg Budapestet is, de azt bármikor szívesen).

Nem nehéz kitalálni, hogy két kiállításról van szó: az egyik a Magyar Nemzeti Galériában nemrégiben nyílt Keretek között - A hatvanas évek művészete Magyarországon (1958-68), a másik pedig a nemrégiben bezárt Fluxus és barátai című tárlat, ami a Ludwig Múzeumban volt látható az ősz folyamán.

Bár változatlanul egyetértek Lovasi Andrással abban, hogy "jó, hogy vége a hatvanas éveknek és nem jön újra el" (tuti?), azért örülök, hogy egy lakótelepi házon keresztül besétálhattam ebbe a közegbe. Az meg végképp jó ötlet volt, hogy egymás után néztem meg a két kiállítást (persze a kettő között aludtam is egyet, hogy ne váljon befogadhatatlanná az élmény), mert így egy komplex képet kaptam a korszak törekvéseiről. Kötődjön az a hivatalos kultúrpolitikához, vagy a művészek szabad (és underground szférában zajló) akcióihoz.

Bővebben: itt

Forrás: KulTour-Vidék

Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK