Gasztronómia
![Borisszák, bornemisszák, kocsmafeliratok Borisszák, bornemisszák, kocsmafeliratok](/img/2215_2545_bilkei_iren_lokalpatriota.jpg)
egyszervolt
Borisszák, bornemisszák, kocsmafeliratok
Ha ettünk, akkor igyunk is! Persze az nem éppen ideális, ha két év telik el az egyik és a másik esemény között. Talán mondani sem kell, hogy a késlekedésnek jelen esetben is a pandémia volt az oka.
![Legjobb forralt bor, legkedveltebb vendéglátóhely Legjobb forralt bor, legkedveltebb vendéglátóhely](/img/2215_6079_forralt_bor.jpg)
gasztro
Legjobb forralt bor, legkedveltebb vendéglátóhely
Átadták az Év legjobb forralt bora és az Év legkedveltebb vendéglátóhelye díjakat. Mindkét versenyt 2021-ben hirdették meg, a jelöltekre pedig az e célra létrejött internetes felületeken szavazhatott a közönség.
![Sikeres volt a Mustra Borfolyam Sikeres volt a Mustra Borfolyam](/img/2215_6933_bormustra_eredmenyhirdetes.jpg)
gasztro
Sikeres volt a Mustra Borfolyam
A városházán köszöntötték a szeptember 9-11 között megrendezett Mustra Borfolyam nyerteseit. Mint arról már korábban beszámoltunk a helyi vendéglátósok összefogásával megvalósult gasztrokulturális rendezvény egy játék is volt egyben.
![Borfolyam a belvárosban Borfolyam a belvárosban](/img/2215_5523_bormustra_1.jpg)
gasztro
Borfolyam a belvárosban
A gasztronómia és a kultúra népszerűsítése a célja annak az új kezdeményezésnek, mely a szeptember 9-11-i hétvégére kínál változatos programokat Zalaegerszeg belvárosában. Bor- és ételkóstolás, koncertek, beszélgetések, mindezt némi sétálással, vagy az alkalomra beüzemelt „bor-bike” használatával egybekötve.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Zalaegerszegi Képzési Központja (6), Dizájner és klasszikus drogok (1), Modern és show tánc (1), Pali Róbert polgármester (7), Megyei polgárőrnap (1), Gyanó Szilvia (1), Új iskolabusz (1), Új óvoda (1), Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága (1), Magna Cum Laude zenekar (2), Verkli Fesztivál (2), Keszthely , Balaton Színház, Fő tér (27), Becsvölgye (4), HONVÉDELMI SPORTTÁBOR (1), Slam Poetry (1), Névadó ünnepség (1), Skrabut Éva elnök (23), Europe direct (2), tél (3), Takács Ferdinánd festő-barlangász (1)