Vezető hírek
Virrasztás Keresztury Dezső emlékéért
Személyes emlékeiket mesélték el a résztvevők
A felerészben személyes emlékek adta visszatekintést Keresztury halálának (április 30.) napjához kapcsolódóan rendezte a megyei könyvtár és a Keresztury Emlékbizottság. A rendezvény bevezetéseként Balaicz Zoltán polgármester, Flaisz Gergő, a Keresztury VMK igazgatója és Tóth Renáta, a megyei könyvtár igazgatója kapott először szót. Majd Szemes Béla, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság zalai szervezetének elnöke a sokszínű és szerteágazó tevékenységeket felvonultató, 92 évig tartó életutat az író-költő szemszögéből mutatta be. Kiss Gábor főkönyvtáros pedig Keresztury munkásságának tudományos és közéleti elemeire világított rá, felsorolva a fontosabb életeseményeket.
A kortársak megemlékezését Németh János Kossuth-díjas keramikusművész kezdte. Ő Kereszturyról, „Dezső bátyáról”, mint gyerekkorától fogva ismert emberről, közeli szomszédról beszélt és elevenítette fel a zalaegerszegi és a későbbi budapesti találkozások élményeit. Felolvasta a számára írt két Keresztury verset is. A Keresztury Emlékházba készített domborművére pedig azt az idézetet írta, mely végül az ő pályafutására is nagy hatással volt és a nevezett rendezvénynek is mottójául szolgált: „Otthoni táj, emléked, mint a vér jár a szívemben”.
Dr. Gyimesi Endre egykori polgármester, egykori könyvtárigazgató és a Keresztury Emlékbizottság elnöke szintén a személyes ismeretség adta élményekről beszélt. Ezek között szomorú is akadt, a Farkasréti temetőben való búcsúzás. De a szép emlékek, a 70., 80., 90. születésnap közös ünneplése, a házavatón való részvétel és a szintén személyre szóló hosszabb-rövidebb versek, a gyakori zalaegerszegi, főleg Jánka-hegyi közös diskurák a tudós, irodalmárral mélyebb nyomokat hagytak.
Szeglet Lajosné nyugdíjas középiskolai tanár, az egykori alma materben, a Zrínyi-gimnáziumban való Keresztury köszöntést elevenítette fel, melynek ő is aktív részese volt tanítványai felkészítése révén.
A diákságot a Zrínyi- és a Mindszenty-gimnázium tanulói képviselték szavalatukkal, illetve Kelemen Gyula előadóművész megzenésített Keresztury versekkel járult hozzá az est ünnepélyességéhez.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben