Vezető hírek
Városi életérzés filmekben
Több terabyte anyag a városról
- Hogyan kezdődött ez a szenvedélyes munka?
- 13 évvel ezelőtt készítettem az első filmet a városról, aminek nemcsak Zalaegerszegen, hanem országosan is híre lett. Utána vagy saját elképzelés, vagy felkérések alapján készült a többi film. Maga a filmezés a táncos múltamból ered. A koreogárfiákhoz klippet is kellett készíteni. Az egyik szponzor támogatásából, vásároltunk egy kamerát, aztán befektettem egy olyan számítógépbe, amivel lehetett vágni. Ez akkor, a 90-es évek végén még ritkaságnak számított. Aztán beszippantott ez a világ. Autodidakta módon tanultam meg a fortélyait. Annak idején, amikor a break-csapattal sokat jártunk külföldre, sok szponzorunk, szimpatizánsunk volt a városban. Az akkor kapott rengeteg energiát és szeretetet ezekkel a filmekkel szeretném visszaadni. Számomra a városfilm nem az épületekről szól, hanem arról az érzésről, hogy milyen abban a városban élni. Érzések, hangulatok.
- Zalaegerszeg elég kicsi város ahhoz, hogy 13 év után még lehessen újat mutatni róla.
- Pedig lehet. Most éppen azt a lendületes fejlesztést, ami zajlik és ami miatt sok változás van. A folyamatokat, embereket munka közben. A város erről is szól. Amikor táncosként néhány hónapos turnék után hazajöttünk, két dolog volt. Az egyik, a de jó hazaérni érzés, a másik, hogy ez alatt a kis idő alatt is mindig változott valami. Jó volt arra rácsodálkozni.
- A sikerek nyomán nem gondoltál külföldi karrierre?
- Nekem mindig honvágyam volt. Még Pestre is csak néhány napra szeretek menni, aztán alig várom, hogy hazajöhessek. Zalaegerszeg akkora méretű, ahol már meg lehet élni a városias létet kultúrában, szolgáltatásokban, sportban, de nem olyan nagy, hogy már személytelen legyen.
- Van még új film terved?
- Turisztikai témájú film már régen készült a városról, annak újra itt lenne az ideje. De még az új film előtt jön a Restart Fesztivál, ahol sok feladatom lesz.
- Egyébként éjjel-nappal filmezel, hogy legyen anyagod?
- Rendezvényeken, eseményeken, munkafolyamatokon igen. Meg csak a hangulat miatt is. Rengeteg terabyte mennyiségű anyagom van, amit aztán ha eljön az ideje elő kell keresgélni. Csak az előkeresés több hétnyi munka. Aztán vágni, zenét alá tenni. Aludni rá, amikor éjszakába nyúlóan nem is tudsz aludni, annyira pörögsz ezen. Aztán javítani, újra összeállítani.
- Hogyan kapcsolódsz ki ebből a gépi és képi világból?
- Újabban festek. Most a kör korszakomat élem, a buddhista eredetű Enso körök ihletik az alkotásaimat. Nem tudok jól rajzolni, de ez a szabadkézi, lendületes alkotás kicsit olyan, mint a tánc. Egyébként is mindig vonzott a semmiből teremteni. A kamera előtt adott dolgok vannak. Van egy kreativitásod, hogy ezt hogyan mutasd meg, de akkor is tények. Az írás, a festés, a dalszerzés viszont a semmiből jön. Dalt nem írok, de dalszöveget és a filmjeim narrációját igen. A képeimből nagy örömömre, már többet meg is vásároltak. És ha van időm motorozok, mert talán ez adja a legnagyobb szabadságérzést.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben