Vezető hírek
Novembertől látható Lendvai Kristóf új filmje
Zalaegerszegen november 3-án mutatják be a filmet
Augusztus végén, nagykanizsai helyszíneken forgatta Kristóf az általa írt és rendezett új kisjátékfilmet, amelynek főszereplője Márió, aki miután meglép a javítóintézetből, a remélt szabadságáért tragikus árat fizet. A több mint harminc fős stáb által készített filmet az alkotók jelenlétében november 3-án, pénteken 16 órakor mutatják be a zalaegerszegi Cinema Cityben, majd november 5-én, 16 órakor szintén közönségtalálkozóval egybekötve vetítik Nagykanizsán, a Medgyaszay Házban. A film november 20-án 17 órakor Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban lesz látható, de további vetítésekre is vannak már tervek.
Fotó: Varga György
A 2018-ban készült Majdnem eltoltam és a 2019-es Félúton esetében is fontos volt, de ezúttal talán még súlyosabb társadalmi kérdést boncolgat a Holnap nem jön fel a nap. Márió, egy húszéves visszaeső bűnelkövető javítóintézetbe kerül, de rövid időn belül kereket old. Újra kell definiálnia magában a szabadság, a bűnösség és a bűntelenség fogalmát. A rácsokon belül (és azon túl) a könyvekben talál magára, a szökése után ebben segítségére lesz egy férfi, akihez a hasonló érdeklődése és a szintén mostoha élete miatt csapódik a fiú. Az áhított szabadság helyett azonban tragédia felé sodorják a körülmények.
A jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) tanuló Lendvai Kristóf új filmjének főszereplője a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen hallgató Tóth Artúr, akit a szombathelyi, a celldömölki, de a budapesti színházlátogatók is ismerhetnek színpadi szerepei alapján, például A Pál utcai fiúk Richtereként. Nem először dolgozik együtt Kristóffal a Hevesi Sándor Színház két színművésze, Czegő Teréz és Bellus Attila, akikhez ezúttal Mihály Péter is csatlakozott a zalaegerszegi teátrumból, de a filmben látható még Veress György, az SZFE színészhallgatója.
Fotó: Varga György
A film operatőre a Metropolitan Egyetemen mesterszakos Pusztai Lőrinc, jelmeztervezője ezúttal is Szőke Julianna, a Hevesi Sándor Színház munkatársa, a zeneszerző pedig GINGER? művésznéven ismert. A film alkotói között az SZFE hallgatói, illetve nagykanizsai közreműködők mellett olyan fiatal filmes szakemberek is vannak, akik számos hazai filmben és Magyarországon készülő nemzetközi produkciókban dolgoztak már.
Kristóf korábbi kisjátékfilmjei önkormányzatok és vállalkozások segítségének köszönhetően készülhettek el, a mostani forgatáshoz azonban Szakacsits Szabolcs személyében olyan támogatóra talált, aki nélkül nem lehetett volna professzionális technikai és személyi hátteret teremteni a film elkészítéséhez. A kép-, hang- és fénytechnikát pedig olyan cégek adták, amelyek többségében a Magyarországon készülő amerikai és európai filmek, sorozatok műszaki hátterét is biztosítják, ebben főtámogató volt a 2.8 Rental Kft. A film elkészítését és bemutatását a Nilfisk Kft. segítette még.
Lendvai Kristóf Holnap nem jön fel a nap című kisjátékfilmjének vetítése, illetve találkozó a színészekkel, alkotókkal:
- Zalaegerszeg, Cinema City: 2023. november 3. (péntek), 16 óra
- Nagykanizsa, Medgyaszay Ház: 2023. november 5. (vasárnap), 16 óra
Belépés: becsületkassza, amellyel a nézők nemzetközi filmfesztiválok nevezési díjaihoz járulhatnak hozzá.
A filmelőzetes ezen a linken érhető el:
https://www.youtube.com/watch?v=t6no4kZHf_M
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban