fejlesztés
közélet
Korszerűsítik a Ganz-technikumot
A védelmi ipari szakképzés infrastrukturális feltételeinek megteremtését szolgálja a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Ganz Ábrahám Technikumának több mint 6,5 milliárd forintból megvalósuló teljes korszerűsítése – jelentette be dr. Palkovics László az intézményben.
köztér
Visszakerültek a parkba a Fiatalok
Megtisztították, és új medencét is kapott a Vizslaparkban álló Fiatalok szobor. A kompozíció a jövőben nemcsak egyszerű köztéri alkotásként, hanem szökőkútként is funkcionál. A rekonstrukció részleteiről és a park további újdonságairól szerdán tartottak sajtótájékoztatót a szobor előtt. Balaicz Zoltán elmondta: a Vizslaparkhoz szinte mindenkinek van valamiféle személyes kötődése, emléke. Nem véletlen, hogy az önkormányzatnak fontos a belváros zöld szigetének folyamatos karbantartása, fejlesztése.
közélet
Célegyenesben a tornacsarnok építése
Sajtóbejárással egybekötött bokrétaünnepet tartottak a Dózsa György Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola készülő tornacsarnokánál, mert az építkezés a közelmúltban elérte a legmagasabb pontot. Az eseményen jelen volt Sárfalvi Péter, sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár is.
köztér
Bokrétaünnepség a kézműves piacnál
Látványos szakaszba érkezett a Helyi Termelői és Kézműves Piac – Göcseji Tudásközpont kivitelezése. A zalaegerszegi Piac téren 718 millió forintból megvalósuló beruházáshoz két TOP-pályázat biztosít forrást. Az építkezés a közelmúltban elérte a legmagasabb pontot, ez alkalomból a hagyományoknak megfelelően bokrétaünnepséget rendeztek.
közélet
2022 tavaszán nyithat az uszoda
Elérte az 50 százalékos készültségi fázist a zalaegerszegi uszodaépítés. A beruházás aktuális állapotát helyszíni szemlén tekintették meg az érintettek. Az előrehaladását jól jelzi, hogy néhány hete már láthatóak azok a kék színű homlokzati panelek, melyek az épület és az utcakép hangulatát is meghatározzák majd a jövőben.
kultúra
Épületfelújítás és modern belső terek
Teljes homlokzatfelújítás, tetőjavítás, nyílászárócsere, szigetelési- és gépészeti munkálatok. Többek között ezekből az elemekből tevődik össze a „Göcseji Múzeum felújítása és kiállítótereinek fejlesztése” projekt. Mint azt az elnevezés is jelzi, az építészeti munkákat követően új belső tereket is létrehoznak, ahol modern, 21. századi kiállításokat alakítanak ki.
közélet
Fejlesztés és elismerés a tourinformnál
A padlótól a plafonig megújul, valamint modern digitális eszközökkel bővül a zalaegerszegi Tourinform Iroda. A Magyar Turisztikai Ügynökség és a Kisfaludy 2030 Nonprofit Zrt. által kiírt fejlesztési projektre az önkormányzat – mint az iroda fenntartója – nyújtott be pályázatot. Az országos program célja, hogy a tourinform-hálózat irodáinak vendégfogadó terei új, egységes arculatot kapjanak. Továbbá, hogy a 21. század kívánalmainak megfelelően, digitális eszközökkel szereljék fel őket.
zöld
Növénytelepítések a Vizslaparkban
Az elmúlt hetekben a Városgazdálkodási Kft szakemberei megkezdték a park növényállományának rendbetételét, valamint az elhasználódott utcabútorok, játszóelemek cseréjét – tájékoztatott Bali Zoltán alpolgármester közösségi oldalán. A november végi – még a nagyobb fagyokat megelőző – időszakban a következő munkákat végezték, illetve végzik el a szakemberek.
gazdaság
Drón Kompetencia Központ Zalaegerszegen
Hagyományosan Balatonfüred a helyszíne az évente megrendezésre kerülő Infotér Konferenciának, amit idén a járványügyi helyzet miatt csak online módon tartottak meg.
köztér
Új sétány pihenőhelyekkel
Látványos szakaszába lépett a Gébárti-tó környezetének fejlesztése. Akik a közelmúltban jártak a tó partján, több újdonsággal is találkozhattak. Mint arról már korábban beszámoltunk, egy TOP-pályázatnak köszönhetően indult meg a beruházás a tavasz folyamán.
közélet
Nemcsak mozi, rendezvénytér is
Megújult az Art Mozi nagytermének színpada, az épületben pedig további műszaki fejlesztések történtek egy TOP-pályázatnak köszönhetően. A beruházás részleteiről sajtótájékoztatón számoltak be a helyszínen.
közélet
Épül a parkoló, állnak a fogadóépület falai
Néhány épület fala már áll és szemmel láthatóan jól halad a parkoló kialakítása is az egykori alsóerdei napközis tábor területén. Mint arról már többször beszámoltunk a város egy korszerű sport- és rekreációs központ kialakítására nyert támogatást a TOP egyik pályázatán, de az új szabadidőközpont építését a kormány is támogatja a Modern Városok Program keretében.
közélet
Korszerű szabadidőközpont létesül
Néhány hete már zajlik az egykori alsóerdei napközis tábor felújítása. Mint ismert, a város egy korszerű sport- és rekreációs központ kialakítására nyert támogatást a TOP egyik pályázatán, de a projektet a Modern Városok Program keretében a kormány is támogatja.
köztér
Elkezdődött az új multifunkciós sport-és rendezvénycsarnok tervezése
2019. júniusában sikerült elérni, hogy bekerüljön a Modern Városok Programba egy új multifunkciós sport és rendezvénycsarnok építése. A projekt magában foglalja az új csarnok elkészülése után a régi csarnok bontását, egységes tér és parkoló kialakítását, további több száz férőhelyes parkoló építését, a környező utak felújítását, valamint a Balatoni és a Stadion utcák kereszteződésében körforgalom építését.
közélet
Születésnapi eszköz- és stúdiófejlesztés a ZTV-nél
Megújult a Zalaegerszegi Televízió eszközparkja, illetve a műsorok hátteréül szolgáló díszlet. A fejlesztésre pályázati forrásból került sor. Az avatást április elsejére, a városi televízió 35. születésnapjára tervezték, de a járványhelyzet közbeszólt. Az ünnepségre így csak most nyílt lehetőségük.
egyszervolt
A türjei kolostor évszázadai
Befejeződött a türjei kolostor területének feltárása. Az elmúlt hónapok régészeti kutatásainak eredményét egy nyilvános bejárás keretében tekinthették meg az érdeklődők. Mint ismert, a Csornai Premontrei Prépostsághoz tartozó türjei templom, és annak épületegyüttese egy 2016-os, majd 2017-es kormányrendelet értelmében nemcsak felújítás, hanem fejlesztés alatt is áll.
Elkezdődött a Gébárti-tó környezetének fejlesztése
Egy TOP-pályázatnak köszönhetően jó ütemben halad a Gébárti-tó környezetének fejlesztése, a zöldfelületek megújítása és a parkosítás. Az egyik legfontosabb cél, hogy körbejárható legyen a tó.
köztér
Akár egész napos kikapcsolódási pont is lehet
Két patak felduzzasztásával jött létre a hetvenes évek végén a Gébárti-tó, mely az 1979. augusztusi átadás óta kedvelt kirándulóhelye a zalaegerszegieknek. Évtizedek óta kérdés azonban, hogy hogyan lehetne az itt rejlő lehetőségeket még jobban kihasználni. Annál is inkább, mert az idő elteltével a meglévő értékekre is ráfér már a felújítás.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
MÁRTON NAP (10), Tóth Norbert (26), Zalakerámia Sport és Rendezvénycsarnok (101), 7 Vezér Történelmi Kalandpark (1), BalatonArt (1), MENDELSSOHN KAMARAZENEKAR (1), Kazinczy tér 1. (1), Kiválóságért Közhasznú Egyesület (2), Pannónia Felsőoktatásért Díj (1), Futás (80), Ezotéria (4), Irigy Hónaljmirigy (5), Ruzsics Ferenc polgármester (8), Filmzene (5), Az 1956-os forradalom az olajiparban (1), Konyhafőnök Junior Tábor (1), Crystal Nails-Elite Körmös Akadémia (1), Virtuális kiállítás (8), Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter (4), Ebergényért Polgárőr Egyesület (2)