Vezető hírek
Korszerűsítik a Ganz-technikumot
A védelmi ipari szakképzés feltételeit teremtik meg
Az innovációs és technológiai miniszter felidézte, hogy 2011-től a kormány döntésének megfelelően kezdődött meg az önvezető járművek vizsgálatára is alkalmas tesztpálya építése Zalaegerszegen, vele együtt a piaci háttér megteremtése. Emellett a felsőoktatás, a szakképzés, valamint az infrastruktúra fejlesztésébe fogtak. A tesztpálya számos új beruházást vonzott, így a Rheinmetall gyalogsági harcjárműveket előállító gyára is épül környezetében. Mint mondta, az épületek és a világszínvonalú eszközök semmit sem érnek, ha nincs hozzá megfelelően képzett munkaerő. Ezt kívánja biztosítani a 21. századi szakképző iskolák fejlesztési program, amelyben egy-egy szakképzési centrum modernizálására 5-10 milliárd közötti összeget szánnak az európai újjáépítési alapból. Ennek keretében valósul meg a zalaegerszegi Ganz Ábrahám Technikum teljes körű rekonstrukciója több mint 6,5 milliárd forintból. A miniszter emlékeztetett arra, hogy a Rheinmetall gyárában várhatóan már 2023 januárjában kezdődik meg a termelés. A technikum korszerűsítésével a védelmi ipari szakképzés infrastrukturális feltételeit teremtik meg.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos úgy fogalmazott, az ország olyan erős fejlődési spirálban van, hogy a tervezett 4 százalék helyett akár 7 százalék is lehet év végére a gazdasági növekedés. A Ganz-technikum fejlesztésére rátérve azt hangsúlyozta, hogy a szakképzés 21. századi körülményeinek megteremtését a járműipari tesztpálya, a harcjárműgyár és a Metrans logisztikai központjának építése is indokolja.
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere azt emelte ki, hogy a város 2013 óta nem fenntartója az oktatási intézményeknek, mégis felelősséget érez felújításuk érdekében. Így már számos nevelési és oktatási intézmény újulhatott meg állami, uniós és saját forrásból. A megyeszékhelyen zajló gazdaságfejlesztési beruházások amellett, hogy új fejlődési pályára állítják a várost, szakképzett munkaerőt is igényelnek a képzőintézmények modernizálásával együtt. Ezt szolgálja a Ganz-technikum rekonstrukciója is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben