Vezető hírek
Korszerű szabadidőközpont létesül
A hivatalos projektnyitóra szerdán került sor, melyen részt vett Dömötör Csaba, parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes, Bertáné dr. Bényi Krisztina helyettes államtitkár, valamint Vigh László országgyűlési képviselő, Balaicz Zoltán polgármester, illetve a városi- és megyei önkormányzat vezetői.
Projektindító az egykori napközis táborban
Balaicz Zoltán Bertáné dr. Bényi Krisztina és Dömötör Csaba (középen) társaságában
Balaicz Zoltán az Alsóerdő adottságaival és történetével kapcsolatban felidézte: 240 hektáron egy közjóléti-, üdülő-, panoráma- és sétaerdőt találhat itt egyszerre a látogató, melyről már egy 1381-es feljegyzés is említést tesz. Ekkor írtak először az Aranyoskútról, vagyis a mai Aranyoslapi forrásról. A századelőn már majálisozni jártak ide a városlakók, és híres kirándulóhely volt az úgynevezett képes fa is, mely a magyarok védőasszonyát ábrázolta. A komolyabb fejlesztések 1965-1990 között történtek, több szakaszban: felépült a TV-torony, aztán 3000 azáleát telepítettek az egyik völgybe, majd napközis tábor, és erdei tornapálya létesült.
Új futópálya is létesül
A rendszerváltozás után rohamosan romlott a funkcióját vesztett napközis tábor állapota. Ötletek, tervek voltak ugyan a fejlesztésre, ám egyik sem valósult meg. 2015-ben aztán a Modern Városok Program révén nyílt lehetőség arra, hogy a régi álmok valóra válhassanak. Az új központ tervezésénél figyelembe vették a környezetvédelmi szervezetek és a sportszervezetek javaslatait is. Így születtek meg a korszerű, ám a realitásokhoz igazodó új sportcentrum látványtervei. A cél az, hogy mind a turistákat, mind pedig a helybélieket kiszolgálja az új központ; jórészt ingyenes szolgáltatásokkal. A polgármester kiemelte: a TOP pályázaton 1,2 milliárd vissza nem térítendő támogatást nyert a város, a kormány egyszer 1,35 majd további 1,5 milliárd forinttal támogatta a fejlesztést a Modern Városok Program keretében. Így összesen nettó 4 milliárd forint jut a szabadidőközpont felépítésére.
Dömötör Csaba mondott beszédet
A TOP-pályázat által finanszírozott elem célja, hogy új turisztikai attrakciók jöjjenek létre, melyek jelentős vonzerőt képezhetnek a gyermekes családok, sportkedvelők, iskolák számára, valamint akár osztálykirándulások, csapatépítő tréningek, céges rendezvények célpontja is lehet. A komplex turisztikai fejlesztés révén a volt napközis tábor területén sípálya, kalandpark és játszópark épül, valamint járdák és parkolók is létesülnek.
A projektnyitón Vigh László országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: a szabadidőközpont egy igazi kuriózum lesz, remélik, hogy sikerül kimozdítani a városlakókat a négy fal közül a zöldövezetbe.
18 hónapig tartanak a munkálatok, az egykori épületeket már elbontották
Dömötör Csaba államtitkár beszédében hangsúlyozta: a mostani projektnyitó a járvány utáni élet újraindításának egyik szép szimbóluma, reményt keltő mozzanata. Bízik benne, hogy a sportközpont egy igazi közösségi tér lesz, ahol több generáció találkozhat egymással, egészséges és szép környezetben. A terveket elnézve egy országos léptékben is elismerésre méltó szabadidőközpontot avathat fel hamarosan Zalaegerszeg.
A munkálatok előreláthatóan 18 hónapig tartanak, az avatásra 2022-ben kerülhet sor.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Győzelemmel folytatta az alapszakaszt a ZTE KK Megszakadt a ZTE FC veretlenségi sorozata A hitel nem ajándékMegerősítik a partfalat GévahegyenBalaicz Zoltánt választották a Területfejlesztési Bizottság elnökénekKoszorúzás Majoros Kornél pilóta szülőházánálFalumúzeum kialakítását tervezik Leharapta felesége ujját, majd otthagytaKinyitott a Dísz téri adventi vásárBruchner Regina összetettben első helyen végzett -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Utóvéd: szocreál a festészetben és az építészetbenKihirdették a 2024. évi Pannon Tükör-díjasokatMegjelent Mikó-Baráth György első novellásköteteCanterina adventi koncert a hangversenyterembenMegerősítik a partfalat GévahegyenÚjabb tíz éves megállapodás Zalaegerszeg és a ZTE FC között A hitel nem ajándékMásodik helyezést ért el a PE ZEK csapata BudapestenGyőzelemmel folytatta az alapszakaszt a ZTE KK Megszakadt a ZTE FC veretlenségi sorozata