Rövidhírek
ZEGINFÓN számolt be a testületi döntésekről Balaicz Zoltán
Döntés született a 2020-as Zalaegerszegért Díjakról is
A közgyűlés döntött arról, hogy a vásárokon és piacokon alkalmazott területhasználati díj, helybiztosítási díj, helypénz és óvadék mértéke 2021-ben nem emelkedik. Nem emelik jövőre a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díját sem. Továbbá: 50 százalékos mértékben mentesülnek a helyiségbérleti díj megfizetése alól azok a vállalkozások, amelyek önkormányzati tulajdont bérelnek és továbbra is tudnak üzemelni, valamint 95 százalékos mértékben mentesülnek azok, melyek szintén önkormányzati tulajdont bérelnek, és a szigorítások miatt nem tudnak üzemelni.
Forrás: Facebook/Balaicz Zoltán
A polgármester elmondta, lehetővé tették, hogy a TV torony tetején eddig 8 antennát működtető cég a következő 15 évben is bérelje tőlük az eszközök kihelyezési lehetőségét. Pályázatot nyújtott be az önkormányzat közel 19 millió forint, értékben illegálisan lerakott, elhagyott hulladék felszámolására, összegyűjtésére és kezelésére. Területértékesítésről is szó esett a közgyűlésen: az ECT Hungary Kft. jelezte, hogy új telephelyen 200 millió forintos beruházással új iparcsarnokot szeretne nyitni munkahelyeket is teremtve. Az önkormányzat az északi ipari parkban 8001 négyzetméteres területet biztosít a cég számára 40,6 millió forintos áron.
Változik az Egerszeg Kártya is. Eddig plasztik kártya formájában volt elérhető, azonban olyan gyorsan fejlődik a technológia, hogy szükségessé vált új formák alkalmazása is. Már készül egy mobiltelefonos városi applikáció, amelynek része lesz az Egerszeg kártya mobiltelefonon való alkalmazása is, így a kedvezményeket vonalkóddal, vagy QR kóddal is lehet majd érvényesíteni.
A Lakásalapba, 2021-re 45 millió forintos keretet irányzott elő az önkormányzat, ebből 28,1 millió forintot fordítunk 20 önkormányzati bérlakás felújítására, 6 milliót az első lakáshoz jutók támogatására, 8,9 millió forintot családok otthonteremtési támogatására és lakásfenntartási segélyre, 2 milliót pedig lakhatási krízisalapra.
Balaicz Zoltán szólt az örökségvédelemről, ezért is indították el a város rehabilitációs programot a Modern Városok Program állami forrásainak igénybevételével. A közgyűlés úgy döntött, hogy a HEMO (Ady u. 1) épületét, amely 2008-től magántulajdonban volt megvásárolja. Az épület helyi védelem alatt áll. (A részletekről lapunk 5. oldalán olvashatnak).
Döntés született a 2020-as Zalaegerszegért Díjakról is. Eredetileg december 18-án, a közgyűlés hagyományos évzáró ünnepségén adták volna át a kitüntetéseket, azonban a veszélyhelyzet miatt ez a program is elmarad, így később, 2021-ben kerül átadásra.
Díjazottak: Boronyák Róbert, korábbi labdarugó utánpótlás technikai vezető, masszőr, Gecse László, volt önkormányzati képviselő a Zala-Depo Kft. nyugállományba vonult ügyvezetője, Gondos Ferenc nyugállományú ezredes, a Zalaegerszegi Honvédklub tiszteletbeli elnöke, Háriné Molnár Ágnes, az Albatrosz Tánc Sport Egyesület vezetője, dr. Kóbor Hajnal Tünde, nyugalmazott háziorvos, Lázár-Kiss Barna András erdélyi testvérvárosunk, Barót 2012-2020 közötti polgármestere, Szemes Béla, a Báthory szakközépiskola korábbi igazgatóhelyettese, középiskolai szakreferens, színházi kritikai író, dr. Tihanyi Ferencné a Zalai Polgári Körök Egyesület titkára, dr. Vándor László régész-történész, a Göcseji Múzeum nyugalmazott igazgatója, valamint a Zala Megyei Népművészeti Egyesület.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Útburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészbenAz idei Lokálpatrióta díjra várja a javaslatokat az EZE -
rovatunk hírei
Útburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészbenAz idei Lokálpatrióta díjra várja a javaslatokat az EZE top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában