Rövidhírek
Új stég és közösségi kemence Gyenesdiáson
A két telephelyen is feladatot ellátó, nemrégiben újjáalakult elnökség bemutatkozott az önkormányzat képviselő-testülete előtt és felavatták az elkészült új fejlesztéseket, köztük az ötvenöt méter hosszú, fából készült lefestett stéget, ami a szél okozta iszapcsapdák kikerülését szolgálja és az új, kültéri, közösségi kemencét.
A horgásztanyáira büszke Gál Lajos polgármester arra emlékeztetett, hogy a negyed évszázaddal ezelőtt harminc taggal alakult becsületes tagokból álló egyesület mára már negyedezer szorgalmas tagot számlál. A csónakmenhelyekből pályázati forrásokból mára csinos kikötői engedélyekkel rendelkező kishajó kikötők létesültek, amelyek eredményesen szolgálják a minőségi horgászturizmust is.
Gombos József mérnök-tanár, az egyesület elnöke bemutatta a GYEHE újonnan választott vezetőségét, majd megköszönte az előző vezetés szorgos, önfeláldozó, kétkezi és szellemi munkáját. Ács Gábor gondnok irányításával, sok óra önként felajánlott munkával kitakarították a horgásztárolókat, kialakítottak egy baráti összejövetelek és gyűlések céljára szolgáló szemrevaló közösségi helyiséget, elkészítettek egy konyhát, egy internetes irodahelyiséget, egy vendégszállást, illemhelyet, zuhanyzót. Önkormányzati forrás segítségével kicserélték és megerősítették a villamos vezetékhálózatot.
Folyamatban van a parki rész és a csónakkikötő alkonykapcsolós térvilágításának megújítása, kicserélték és már eredménnyel használták a köztérfigyelő kamerarendszert. A közeljövőben új díszburkolatot építenek ki, lecserélik a külső konyhapultot, újjáépítik a kishidat és a fák alatti keresztet, majd 2-3 éven belül az összes csónak direkt megközelítését szeretnék lehetővé tenni. A gyenesi telephelyen pedig novemberben kicserélik az elkorhadt stégeket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben