Rövidhírek
Parkoló-rekonstrukció
Megtudtuk, hogy a rekonstrukció a járda felújítására is kiterjed. A gyalogjárda a Rózsa utca első társasházától startolva kap hamarosan új burkolatot. Az önkormányzat összefogott az ipartestülettel és mintegy 9 millió forintból nemsokára készre szeretnénk jelenteni a beruházást. A talajelőkészítési, csapadékvíz-elvezetéssel összefüggő munkálatok sokak megelégedésére már szeptember elején elkezdődtek. Ezek után a jelenlegi murvás, kiskavicsos parkoló teljesen megújul. Keszthely képviselőtestülete az idei költségvetésében hétmillió forintot különített el a beruházásra, amelyet az Ipartestület még kétmillióval egészített ki. A lakókon és az itt lévő üzletek tulajdonosain és bérlőin kívül jól járnak majd mindazok, akik itt akad intézni - vásárolni valójuk.
Az összességében több mint 600 négyzetmétert érintő felújítás során a parkoló 165 négyzetméteres területét fedik térkővel, hozzávetőleg 450 négyzetéter pedig aszfalt burkolatot kap. Ennek köszönhetően egy nagyjából 17 férőhelyes, komfortos, kulturált parkoló áll majd az itt lakók és az ide érkezők rendelkezésére. A munkálatokkal érintett területrészen működik: férfi és női fodrász, tattoo stúdió, virágbolt, állatpatika, divatbutik, söröző, trafik, retro tv-szerviz, kutyakozmetika, állatpatika, ruhaszerviz, vagyonvédelmi és biztonságtechnikai szaküzlet is. Csakhamar az ő kuncsaftjaik, vevőik is kényelmesebb környezetben, nagyobb biztonságban tudhatják magukat és autóikat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár -
rovatunk hírei
Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár top 10
Jól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélEgy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatán