Rövidhírek
Minőségi borok és ételek a zalaegerszegi Mustrán
Gasztrohétvége szeptember 19-21. között Zalaegerszeg belvárosában
A hazai borászatot és a minőségi alapanyagokból készült ételeket népszerűsítő eseményre szeptember 19-21. között kerül sor. A résztvevő bárok, bisztrók mellé most új helyszínként a zalaegerszegi Vásárcsarnok is bekapcsolódik: szombat délelőtt a piacon főzött ételekkel várják a vásárlókat.
A Mustra részleteiről sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők (Major Bence, Tőke Erik, Becze Barnabás, Szekeres Péter, Takács András, Papp Péter), ezúttal a Spájzban. Az eseményen részt vett Balaicz Zoltán polgármester is, aki elöljáróban elmondta: már hagyománnyá vált, hogy a belvárosi vendéglátóhelyek tavasszal és ősszel gasztrohétvégét rendeznek a teraszaikon. Szeptemberben a szüret miatt a borok kerülnek előtérbe. A Mustra jól beilleszkedett a városi rendezvények közé, és öröm, hogy a vendéglátósok nem konkurenciát látnak egymásban, hanem szezonról szezonra össze tudnak fogni.
Idén a Spájz, a Díszpinty, a Parázs, az Alibi, a Contrast és a Piccolo csatlakozott az eseményhez, kiegészülve a piaccal. Horváth István, a Vásárcsarnok Kft. ügyvezetője elmondta: évek óta figyelik a rendezvényt, és úgy döntöttek, hogy a szombati napon ők is bekapcsolódnak. A délelőtti órákban két helyen is főznek a piacon: az egyik csapat birkapörköltet, a másik pedig babgulyást és vargányás pacalt készít. Mindkét főzést zene is kíséri.
A Mustra szervezői közül a sajtótájékoztatónak helyet adó vendéglátóhely vezetője, Becze Barnabás úgy fogalmazott: a koncepció változatlan. Az őszi szezon miatt a borok, illetve a pezsgők kerülnek előtérbe. A háromnapos rendezvényt Keszthelyen és Szombathelyen is népszerűsítik, remélve, hogy a szomszédos településekről is érkeznek vendégek. Mind az étel, mind a zenei kínálat változatos lesz az egyes helyszíneken.
Van, ahol lángosvariációk, van ahol kaviár, máshol olaszos ízek, kencék, sültek, bajor fogások, vagy éppen hagyományos magyar falatok várják a vendégeket a borválogatások mellett. A vendéglátóhelyek esténként egy-egy borászat képviselőjét is meghívják az eseményre. Az ételeken és az italokon túl természetesen zenével is készülnek. Kisebb koncertek, akusztikus estek és DJ-k színesítik a programkavalkádot.
A közönséget arra buzdítják, hogy ne csak egy helyszínre látogassanak el, hanem járják körbe a vendéglátóhelyeket, és kóstolják meg az aktuális finomságokat. Az ételek egységáron (3500 Ft) kaphatók.
Részletes program: https://www.mustrazeg.hu/
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban