Rövidhírek
Fejlesztés a Kosztolányi téri óvodában
Fűtéskorszerűsítés és tornaszoba felújítás
Megújul a tornaszoba
A főépület 2014-ben már átesett egy energetikai korszerűsítésen (nyílászáró-csere, napelemtelepítés, fűtésrekonstrukció), most pedig a másik szárny felújítása zajlik – mondta a sajtóbejáráson Böjte Sándor Zsolt, a körzet önkormányzati képviselője. A rekonstrukció bruttó 15 millió forintból valósul meg. A konvektoros fűtés helyett központi fűtési rendszert építenek ki, átalakítják a belső gázellátási rendszert, emellett felújítják a tornaszobát is. A helyiség új padlóburkolatot kap, valamint megszűnik egy feleslegessé vált udvari kijárat.
Biró Veronika igazgató örül, hogy megújulhat a két csoportszobát és a tornaszobát magába foglaló épületszárny. Mint fogalmazott, így egy esztétikusabb környezetben tölthetik majd napjaikat a gyermekek. Az óvoda nevében Radics Bernadett tagintézmény-vezető köszönte meg a lehetőséget, és azt a támogatást, mellyel elkezdődhettek a felújítási munkák.
Biró Veronika, Böjte Sándor, Radics Bernadett
Elhangzott: az épület fejlesztése ezzel a beruházással még nem fejeződik be, hiszen ez most csak a belső tereket érinti. A következő években tovább folytatódik majd a rekonstrukció.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt -
rovatunk hírei
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Több ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonLezárások az Aranyoslapi forrás mellettMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform Irodával