Dénes Sándor polgármester
interjú
Nagykanizsa karácsonyra hangolva
Ünnepi díszbe öltözött az Erzsébet tér Nagykanizsán, ahol műjégpálya, pónilovagolás és élő Betlehem várja a legkisebbeket, míg a szülők és nagyszülők egy pohár forró tea vagy forralt bor mellett hallgathatják az adventi forgatag fellépőit. Milyen évet zár a dél-zalai város, és mit hoz számára a következő esztendő; Dénes Sándor polgármesterrel beszélgettünk.
köztér
Április 27-28-29-én Nagykanizsa város napja
Önfeledt vidámság, jókedv, gyermekkacaj – párnacsata az Erzsébet téren az elmúlt évi városnapi ünnepségen Nagykanizsán, ahol idén is hasonló jókedvre számítanak, április 27-28-29-én. Nagykanizsa patinás főtere 1898-ban – Erzsébet királynéról – kapta nevét, majd vált közel száz évvel később e nívós esemény helyszínéül 1994-ben. Így idén huszonnegyedik alkalommal számít a nagyérdemű érdeklődésére.
közélet
Épülhet a versenyuszoda, és a sport- és rendezvénycsarnok Nagykanizsán
December 28-i határozatában támogatta a Magyar Kormány a nagykanizsai sportberuházásokat. Így a versenyuszoda építésére 6 milliárd 200 millió forintot, a sport- és rendezvénycsarnok létrehozására pedig 8 milliárd 800 millió forintot fordíthat a megyei jogú város a Modern Városok Program keretében.
interjú
Jövőt építve Nagykanizsán
Karácsonyi díszben pompázik Nagykanizsa főtere, ahol új attrakcióként mézeskalács templom díszeleg védve a téli hidegtől Erzsébet királyné szobrát. A zenepavilonban az adventi koszorún már meggyújtották az első három gyertyát. Nagykanizsa számára a 2017-es esztendő a felkészülés izgalmával telt el, hiszen 2018-ban elkezdődhetnek azok a nagyszabású fejlesztések, melyek új távlatokat nyitnak a dél-zalai város életében.
pódium
Programkavalkád a Kanizsafesten
Igazán változatos programokkal kínál kikapcsolódási és szórakozási lehetőséget minden korosztály számára az április 27-én induló Kanizsafest. A dél-zalai város legnagyobb ünnepén kitüntetésekkel ismerik el a kiemelkedő teljesítményt nyújtókat, és olyan látványos programokra is sort kerítenek, mint a raklapfestés a P-napon és a szombati párnacsata. A cél a vidámság mellett nem más, minthogy új magyar rekordokat állítsanak fel.
interjú
Nagykanizsa a 21. században
A Modern Városok Programja, valamint a TOP program által kínált fejlesztési lehetőségek új távlatokat nyitnak Nagykanizsa 21. századi életében. A dél-zalai város történelmének egy nagyszerű fejezete kezdődhet el az elkövetkező években, melynek sorai arról szólnak majd, hogy Nagykanizsa virágzó ipari, kereskedelmi és kulturális központjává vált térségének.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Órakiállítás (4), Mobilitas rendezveny (3), Hévíz, Muzeális Gyűjtemény (9), Akadályfutás (3), Tizenegyesrúgó Bajnokság (2), Egerszeg Fesztivál 2017 (10), Veszélyek (1), Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő (4), GIRO D'ITALIA (2), Vízitúrák és evezés (3), KISZÖV Szenior Táncegyüttes (1), Bazitai pogácsa fesztivál (2), Hévízi-tó geotúra (3), Deák Ferenc Technikum (7), Ünnep (43), Bivalyrezervátum (7), Dalest (6), Crystal Nails-Elite Körmös Akadémia (1), Új beszerzés (1), Dr. Koncz Zsófia miniszterhelyettes, (2)