Archivum
Száz éves a keszthelyi bíróság
Dr. Magyar Károly címzetes táblabírót, a Zala Megyei Bíróság elnökét, Sonia de Aconescut a Maros Megyei Törvényszék elnökét és dr. Kondákor Ferenc megyei főügyészt is díszvendégként köszöntötték azon a Keszthelyi Városi Bíróságon rendezett kiállítás nyitó ünnepségen, amit az épület évszázados jubileuma apropóján rendeztek a közelmúltban.
Centenáriumi tárlat történelmi relikviákkal
Az egy évszázad tárgyi emlékeit és dokumentumait bemutató tárlaton a "100 év 100 név" mottót használva, felsorolást nyertek mindazon elnökök, bírók, közjegyzők, hivatalsegédek, tisztviselők, előadók, telekkönyvvezetők, közjegyzők, végrehajtók és ügyviteli alkalmazottak is, akik a városi bíróság életében szerepet játszottak.
Némethné dr. Sebestyén Atala, a bíróság elnöke a meghívottak és munkatársai körében felidézte azt az időszakot, amelyben az igazságszolgáltatás a különféle bérleményeket hátrahagyva 1911. július 3-án az új, "modernizáló stílusú" Georgikon utcai épületbe költözhetett. Később az infrastruktúra fejlődését láttatva szólt a telefon 1912-es bevezetéséről, a vaskályha 1966-os cserépkályhára cseréléséről, a további, modernizációt szolgáló belső felújításokról, illetve a 2002-es nagyrekonstrukcióról, amely hozzájárult ahhoz, hogy az ország egyik legszebb épületbelsőt és külsőt magáénak tudó városi bírósága fogadhatja az ide betérőket.
A fotókkal illusztrált tárlatot Ruzsics Ferenc polgármester nyitotta meg, felemlítve családi kötődését a bírósághoz, amelyik jelenleg egy szép, impozáns épületben hoz igazságos ítéleteket. A tervezéssel kapcsolatos anyagokat, egyéb érdekességeket az érdeklődők az augusztus 22-éig tartó törvénykezési szünetben tekinthetik meg.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban