Archivum
Mini koncert Liszt emlékére
Mini koncertet tartottak a Liszt Ferenc Év kapcsán a virtuóz zongoraművész és zeneszerző műveiből válogatva a Kölcsey gimnáziumban. A híres komponista születésének 200. évfordulója előtt tisztelgett öt jelenlegi és egykori diák, akik zongorajátékukkal tették emlékezetessé a napot.
Kölcseys diákok a zongoránál
Varga Miklósné énektanár, akinek nevéhez köthető az iskolai mini koncertek ötlete és szervezése, konferálta fel az előadókat. Mogyorósi Alexandra, Stanbury Daniella, Farkas Levente, Fullár Dorina és Szilágyi Tamás ültek a zongorához. Az utóbbi kettő már a felsőoktatás kereteiben fejleszti hangszeres tudását.
A siker nem is maradt el a zeneértő közönség körében, hiszen sok gimnazista tanul valamilyen hangszeren játszani. Szilágyi Tamástól, aki a győri Varga Tibor Zeneművészeti Intézet hallgatója, ráadást is kiharcoltak.
A zeneszerző emlékére, az iskola honlapjára is felkerült Liszt életrajza és néhány érdekesség róla. Az adatokat a diákok gyűjtötték és töltötték fel.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználva -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-banLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban!