Archivum
Változások a mozgáskorlátozottak közlekedési kedvezményeiben
2011. július 20. szerda, 10:29
Címkék:
Zalaegerszeg - Jelentős mértékben változott a súlyos mozgáskorlátozottak közlekedési kedvezményeiről szóló kormányrendelet.
Július 1-tól megszűntetik a közlekedési támogatást, ezt gépjárműszerzési támogatásként lehet majd igénybe venni. A módosításokról és azok jogszabályi hátteréről Dr. Egyed Péter a Szociális és Gyámhivatal vezetője tartott ma sajtótájékoztatót.
A módosítás, már időszerű volt, ugyanis az eddig hatályos törvény 16 évvel korábban fogalmazódott. Az új támogatási rendszert úgy alakították, ki, hogy minden mozgássérült saját igényének megfelelő gépjárműhöz juthasson, illetve át tudja alakítani azt. Ezzel hatékonyabbá válhat a rehabilitáció is.
Évente több mint 140 igény érkezik a szociális és gyámhivatal irodájába, ennek 45%-t tudják kielégíteni. Július 1-től a jogosultság feltételeit is szigorították. A kedvezmény annak jár, akinek munkájukhoz, vagy tanulmányának folytatásához szükséges a speciálisan kialakított gépjármű. De a kedvezményezettek közé tartoznak a gyermeküket egyedül nevelők, vagy azok, akik honvédelmi szolgálat közben váltak mozgáskorlátozottá. A közlekedési kedvezmény igénylőknek kérelmüket szeptember 15-ig a Zala Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalához kell benyújtaniuk.
Sziva Beáta

MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-banTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform Irodával
GALÉRIATOVÁBBI GALÉRIÁK
LAZA MÉDIATOVÁBBI LAZA MÉDIÁK
HETI TÉMA