Archivum
Folytatódik az elkerülő út építése
A tervek szerint az idei évben elkészül a 71-es főút Keszthelyt elkerülő új szakasza. A kivitelezés folyik, az időjárási viszonyoktól függően a téli leállás után a hónap közepén ismét megkezdődnek a munkálatok.
A 71. számú főút Keszthelyt elkerülő szakaszának építése 2009 ősze óta folyamatban van. A mintegy öt milliárd forintba kerülő beruházás pénzügyi háttérének nagy részét az Európai Unió biztosítja, illetve 15 százalék hazai forrás – tájékoztatott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Az összesen 5,75 kilométer hosszúra tervezett elkerülő út új nyomvonalon épül meg kétszer egy sávon. A munkák befejezése után a keszthelyiek régi óhaja teljesül: a város mentesülhet a 71. számú főút tranzitforgalma alól, mivel a Hévíz, Zalaegerszeg és az M7 autópálya irányába haladó személy- és teherforgalom a településen kívül halad majd el.
A NIF Zrt. tájékoztatása szerint a régészeti feltárások, illetve a kivitelezési munkák a megszokott téli leállás után hamarosan újra indulhatnak.
Az elkerülő út építésének munkálatait a tervek szerint az év második felében fejezi be a beruházó NIF Zrt. által közbeszerzési pályázaton kiválasztott EuroAszfalt–A-Híd Keszthely Konzorcium.
Az építés az eredeti elképzelésekhez képest módosult, egyrészt, mert nagy számban kerültek elő régészeti leletek, valamint az időjárás is rendkívül csapadékos volt. A következő hetekben a közműépítések és -kiváltások zárulnak le.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználva -
rovatunk hírei
Kisfaludi Strobl Zsigmond kiállításNémeth János kiállításBarangolás a Göcseji FalumúzeumbanA zalaegerszegi zsidóság múltja – kiállításKESZTHELY HÍRES HÖLGYEIBalaton Art Alkotóközösség kiállítása"Előttünk nincs titok” 16+ múzeumi találkozások – Rejtély a múzeumban Göcseji MúzeumBemutatkozik... a Göcseji Múzeum farestaurátoraA VILÁGON EGYEDÜLI – Balneológiai és helytörténeti kiállításÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK A LENDVAI ZSINAGÓGÁBAN top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Országos turnéra indul a Vámpírok Éjszakája produkció; első állomás NagykanizsaTárlatvezetés Seres Péterrel