Bemutatkozik... a Göcseji Múzeum farestaurátora

Van olyan is, amikor szinte rá sem ismernek a megújult tárgyra, arra, ami restaurálás előtt másnak még csak egy kidobandó kacat volt. Azokat a munkákat szeretem legjobban, ahol látványos az átalakulás: esetleg első kézbevételkor még szinte a műtárgy megmentése is megoldhatatlannak tűnik, de végül sikerül megfelelően restaurálni.

Mi a restaurátor feladata?

Alapvetően az, hogy a történelem folyamán fennmaradt tárgyakat megmentse az utókor számára, állapotukat stabilizálja vagy legalábbis az öregedés folyamatát lelassítsa, és a tárgyat kiállítható állapotba hozza.

Mesélj, kérlek a restaurátorok munkájáról!

Minden restaurátornak megvan a saját szakterülete. Van textil, kerámia, fém-ötvös-, papír-bőr-, fa-bútor-, festő-, és szobrászrestaurátor. Egy restaurátornak sok tudományágban kell jártasnak lennie. Akár a tárgy kultúrtörténeti hátterét nézve, akár az anyagvizsgálatokkal kapcsolatosan. Ez azért elengedhetetlen, mert minden egyes műtárgyhoz alázattal kell hozzányúlni. Ez a szakma legjobban az orvosokéhoz hasonlítható, hiszen nincs olyan, hogy elrontom, és majd csinálok helyette egy másikat. Egy rossz döntés akár a műtárgy megsemmisüléséhez is vezethet pl: egy föld alól előkerült pénzérmét tisztításkor, ha nem a megfelelő tisztító savas oldatba helyezzük, akkor az a pénzérme feloldódhat és eltűnhet. Egy restaurátornak tisztában kell lennie a régen használt nyersanyagokkal és a tárgy készítése során előforduló segédanyagokkal, sőt a régi készítés-technikákkal is, mert, ha lehetséges, a régi anyagokkal és készítés-technikával kell restaurálni a tárgyat. Általában van egy íratlan szabály a kiegészítésre, ez a 2m 20cm. Ez azt jelenti, hogy a kiegészítést 2m-ről ne lehessen észrevenni, ugyanis a látogató a kiállításban kb. 2m-ről látja a tárgyat, de 20cm-ről a szakértői szem meg tudja különböztetni az eredetitől. Manapság megengedhető az is, hogy a kiegészítés teljesen megegyezzen az eredetivel, de azért valamilyen módszerrel meg lehessen különböztetni. Pl: infralámpa alatt egy korsó kiegészítése. Amiről még nem beszéltem, de szintén nagyon fontos, az a dokumentálás. Minden tárgyról készítünk restaurálás előtti, és restaurálás utáni fotókat, de ha a munka komolysága megköveteli, akkor köztes fázisfotók is készülnek, emellett pontosan leírjuk a restaurálási dokumentációban azt is, hogy mit csináltunk a tárggyal, milyen vegyszereket használtunk, és leírjuk az esetleges észrevételeinket. A tárgy pedig a restaurátorműhelyből történő kikerülés után sem merül feledésbe, hiszen nekünk kell felügyelni a megfelelő tárolási körülményeket, hogy a lehető legkevésbé károsodjon a műtárgy. Nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre, ezért ügyelnünk kell a megfelelő relatív páratartalomra, hőmérsékletre és a kiállításban a megvilágítás mértékére is.

Kívülálló azt sejtheti, hogy egy tárgy restaurálása horribilis összegekbe kerül. Ha akadna otthon olyan, ami a te munkádra szorulna, meg tudnám fizetni?

Biztosan. Sokkal-sokkal több munka van egy-egy tárgy restaurálásában, mint amennyi pillanatnyilag az elvégzett munka piaci értéke.

Beszélgetünk még erről, arról, majd elmesélem Imrének, hogy mennyire csodálom az egykori freskófestőket például: még ott is tökéleteset alkottak, ahol senki nem látja. Próbálok viccelni vele, hogy egy hátsó asztallábat, amelyet úgysem lát senki egy kiállításban, el lehetne nagyolni. Nem nagyon, csak egy kicsit... Szigorúan néz, feddőleg mond is valamit. Nem érti a tréfát. Elvégre munkával nem viccelünk.