Archivum
A Jobbik üdvözli
A város módosított lakásrendelete a Jobbik régóta szorgalmazott szociálpolitikai programjának részbeni megvalósulását jelenti.
Megnyílik a lehetőség a kiskeresetű munkások, alkalmazottak számára is, hogy szociális bérlakásra pályázhassanak – hangzott el az egerszegi közgyűlés Jobbik-frakciójának sajtótájékoztatóján, ahol Pete Róbert és Pintérné Kálmán Marianna a legutóbbi testületi ülésen hozott döntéseket értékelte.
Elhangzott: bár a közgyűlés elutasította, mégis szorgalmazzák, hogy a bérpótló juttatás feltétele legyen a lakókörnyezet rendben tartása. Álláspontjuk szerint a közpénzfelhasználás fegyelmezettsége társadalmi igény, amihez eszköz lehet a helyi rendelet.
A házasságkötési díjszabásokkal kapcsolatban a külső helyszínen történő házasságkötések esetében nem emelnek kifogást a fizetés ellen, de úgy vélik, ha csak munkaidőben és hivatali helyiségben megtartott ceremónia lesz ingyenes, az ünnep jelentőségét hétköznapi szintre degradálja.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban