Archivum
Lengyel díszvendégekkel
Ismét a Balaton fővárosáról szólt június első hétvégéje, hisz ekkor ünnepelték Keszthely város napját. A rendezvény díszvendége idén Lengyelország volt.
A kétnapos programsorozat ünnepi szentmisével vette kezdetét a Fő téri plébániatemplomban, majd lengyel fúvósok közreműködésével a sétálóutcában térzene ébresztette a későn kelőket. Az ünneplők a Földhivatal épületénél megkoszorúzták a lengyel menekültek emléktábláját, és felavatták a sétálóutca vadonatúj tértextiljeit.
A Balaton Színházban testvérvárosi megállapodást írt alá a polgármester a lengyelországi Stary Sacz településsel. Délután egy trianoni emlékműsor részeként felavatták a székely díszkaput a Helikon park felső bejáratánál, majd a színházban bemutatták Cséby Géza: Sors-címerkép című könyvét és ugyanitt ünnepi koncertet adott a Helikon Kórus. Lenyel nyelvű szentmise bemutatásával indult a vasárnap a karmelita templomban, majd a Fő térről elrajtolt a Keszthelyi kilométerek félmaraton, maraton futóverseny.
A Balatoni Múzeumban kiállítást nyitottak Kós Károly néprajzi grafikáiból. Délután az EU-elnökség jelképes átadására került sor a mólónál, a stafétát Lengyelország vette át. Este a Balaton-parton Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar koncertezett, majd utcabál kezdődött a Helios zenekarral.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban