Archivum
Emlékeztek a Gulág-emlékműnél
„A kommunizmus nemcsak egy pártot jelent, hanem egy világnézetet is. A kommunista gyilkol, lezülleszti az egyént, csordává teszi a tömeget” – idézte Mindszenty József bíboros gondolatait Balaicz Zoltán.
A kommunizmus áldozataira emlékeztek
Az alpolgármester a Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emléknapján mondott beszédet a zalaegerszegi Gulág-emlékműnél. Az ország 2000 óta emlékezik hivatalosan a mártírokra, s az elnyomottakra.
Balaicz Zoltán elmondta: azután, hogy 1947. február 25-én letartóztatták, majd a Szovjetunióba hurcolták Kovács Bélát, a kisgazdapárt főtitkárát, elveszett a szabadság és a függetlenség. A kisgazda politikus így a demokrácia és a szabadság szimbólumává vált. A kommunizmus éveiben a rendet a szovjet puskatus, a jogot pedig az ávósököl diktálta. A világon összesen 100 millió áldozatot követelt a diktatúra; s Zalaegerszegről is szép számmal hurcoltak el embereket a gulágra, a kitelepítésekről már nem is szólva. Most rájuk is emlékezünk.
A mai fiataloknak már nincs személyes tapasztalatuk az elnyomó rendszerről, mégis fontos az emlékezés. Nemcsak tárgyakat öröklünk ugyanis szüleinktől, nagyszüleinktől, hanem emlékezetet, szellemiséget is. Az örökség mindig felelősség; el is lehet herdálni, ám tovább is lehet hagyományozni. Az elődök életét pedig a felejtéssel lehet eltékozolni.
Az alpolgármester szerint 1990 óta, mióta szabadságunkat visszanyertük, folyamatosan küzdünk a múlttal. Még mindig nem sikerült az elmúlt rendszer örökségével szembenéznünk. Ezért is fontos az emlékezés, és hogy a fiatalokat is megtanítsuk továbbvinni a szülők, nagyszülők szellemiségét, a szabadság eszméjét. Ha ez sikerül, a történelem soha nem ismétlődik meg.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználva -
rovatunk hírei
Kisfaludi Strobl Zsigmond kiállításNémeth János kiállításBarangolás a Göcseji FalumúzeumbanA zalaegerszegi zsidóság múltja – kiállításKESZTHELY HÍRES HÖLGYEIBalaton Art Alkotóközösség kiállítása"Előttünk nincs titok” 16+ múzeumi találkozások – Rejtély a múzeumban Göcseji MúzeumBemutatkozik... a Göcseji Múzeum farestaurátoraA VILÁGON EGYEDÜLI – Balneológiai és helytörténeti kiállításÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK A LENDVAI ZSINAGÓGÁBAN top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Országos turnéra indul a Vámpírok Éjszakája produkció; első állomás NagykanizsaTárlatvezetés Seres Péterrel