Archivum
Jó célért adakoztak
Több mint egy hónapja fekszik a zalaegerszegi megyei kórház gyermekosztályán az a hétéves kisfiú, akit még tavaly ütött el egy autó Erdélyben. A súlyos baleset következményeként minden ízülete rögzült, amit passzívan sem lehetett kimozgatni.
A zalaegerszegi megyei kórház kifizeti Lacika műtétjét
A megkezdett rehabilitációs kezeléseknek köszönhetően ezek az ízületei rögzülések mostanra jelentős mértékben kilazultak, annyira, hogy már rajztáblára tud rajzolni. Az erdélyi kisfiú kezelését – mivel szülei nem Magyarországon fizetnek biztosítást utána – adományok teszik lehetővé. Mások mellett a Zala Megyei Kormányhivatal munkatársai is gyűjtöttek pénzt, amit ajándékokkal együtt tegnap adtak át a gyermekosztályon.
– A múlt héten elindított jótékonysági akció sikerrel járt; egy emberként mozdultak meg kormánytisztviselőink, amit ez úton is köszönök – hangsúlyozta Rigó Csaba, a kormányhivatal kormánymegbízottja, aki ahogy tudomást szerzett az erdélyi kisfiú nehézségeiről, mozgósította kollégáit. – Összeget nem határoztunk meg, mindenki annyival járult hozzá, amennyivel tudott. Több mint 150 munkatárs adakozott, így összesen 211 ezer forint gyűlt össze, ami nagy segítség a családnak.
Az összeg fél hónapra elegendő, mivel gyógykezelése napi 14 ezer forintba kerül. A megye ismét összefogott – értékelte az adománygyűjtést Rigó Csaba, aki megköszönte a médiának, hogy nagy figyelmet szentelt a támogatást kérő felhívások közzétételének.
– Minden civil kezdeményezést köszönünk és támogatunk. Ugyanakkor tudjuk azt is, hogy van, amikor reménytelen helyzetben teszik ezt. Grosu Lacika ugyan súlyos balesetet szenvedett el, de mégis van esélye a gyógyulásra, a hosszabb távú jelentős javulásra. Ezért álltunk az ügy mellé – fogalmazott dr. Gárdos László, a csecsemő- és gyermekosztály vezető főorvosa.
– Otthonában a Csíki Anyák Szövetsége gyűjtött számára, a gyerekek kiflipénzüket ajánlották fel, ami úgy vélem, példaértékű kezdeményezés. Ebből a közel egymillió forintból fedeztük másfél havi kezelésének költségét. Azt szeretnénk, hogy itthon, Zalában is jelentős nagyságrendű adomány jönne össze, mivel teljesnek nevezhető felépüléséhez még minimum 3–4 hónap kórházi kezelés szükséges.
Két civil kezdeményezés, valamint a kormányhivatal és koraszülött mentő alapítvány indította el a gyűjtést, amelyhez várják a csatlakozókat. Névtelenséget kér egy időskorú házaspár, aki egy havi kezelés összegét ajánlotta fel. A zalaegerszegi művészek segélykoncertet szerveznek, és mások mellett a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban is jótékonysági akciót hirdettek.
A kórház is belépett a támogatók körébe. Dr. Gárdos László elmondta, a kisfiút a napokban meg kell műteni, mert jobb combcsontjában kimozdult egy velőszeg, amit még az erdélyi kórházban építettek be. Ennek a műtétnek a költségét (200.000–300.000 forint) biztosítja a Zala Megyei Kórház. Hozzátette, az operáció várhatóan nem hosszabbítja meg a rehabilitáció idejét. A kisfiú állapotáról elmondta, hogy már rajzol, ha nem is mindig érthetően, de beszél, és mimikája is visszatért. A komplex rehabilitáció célja, hogy minél kevesebb maradványtünettel gyógyuljon meg a kisfiú – hangsúlyozta a főorvos.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban