Archivum
Igazodni a cégek igényeihez
Az elmúlt két évben három nagysikerű vállalati fórumot tartottak a zalaegerszegi műszaki felsőoktatás (a mechatronikai mérnöki BSc képzés) helyzetéről és integrálásáról a Nyugat-magyarországi Egyetemhez, valamint az együttműködési és fejlesztési lehetőségekről.
Zalaegerszegnek fontos a felsőoktatás
A képzés nappali formában 2010 szeptemberében indult, és mivel az ipari vállalatok, cégek igényelték, meghirdették a mechatronikai mérnöki BSc levelező szakot is, ami ebben a hónapban indul. És hogy még közelebb kerüljenek egymáshoz az érintettek, a zalai megyeszékhely önkormányzata, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem valamint Nyugat-magyarországi Egyetem egyetemi-vállalati nyílt napra invitálta a mechatronikai képzésben részt vevő diákokat, a városban működő multinacionális és magyar tulajdonú kis- és középvállalkozások képviselőt. A találkozón mintegy százötvenen vettek részt.
Nem véletlen, hogy Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere a fórumon hangsúlyozta: a városnak fontos a felsőoktatás, és az együttműködés megmutatta, hogy az önkormányzat, a cégek és az egyetem kapcsolatából közös projektek születhetnek, és a jövőben a kutatásfejlesztés terén is sikereket érhetnek el.
A Nyugat-magyarországi Egyetem vezetőinek továbbra is az a törekvése, hangzott el, hogy a képzés tartalma, tananyaga, oktatási tematikája minél jobban illeszkedjen a munkaerő-piaci elvárásokhoz, a vállalati igényekhez. Tervezik a további együttműködést és újabb vállalati fórumot, ahol a cégek képviselői megismerkedhetnek a mechatronikai képzés, a kutatásfejlesztési és innovációs tevékenység eddigi eredményeivel. Az iparvállalatok vezetői pedig bemutathatják a hallgatóknak cégüket, az ott folyó munkát és a jövőbeni lehetőségeket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználva -
rovatunk hírei
Kisfaludi Strobl Zsigmond kiállításNémeth János kiállításBarangolás a Göcseji FalumúzeumbanA zalaegerszegi zsidóság múltja – kiállításKESZTHELY HÍRES HÖLGYEIBalaton Art Alkotóközösség kiállítása"Előttünk nincs titok” 16+ múzeumi találkozások – Rejtély a múzeumban Göcseji MúzeumBemutatkozik... a Göcseji Múzeum farestaurátoraA VILÁGON EGYEDÜLI – Balneológiai és helytörténeti kiállításÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK A LENDVAI ZSINAGÓGÁBAN top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Országos turnéra indul a Vámpírok Éjszakája produkció; első állomás NagykanizsaTárlatvezetés Seres Péterrel