Archivum
Nyáry Krisztián és az Igazi hősök
Miért hajlamosak az emberek rossz útra térni, a tömeggel tartani, vagy épp gonosz parancsoknak bedőlni? És mi van azzal a 30 százalékkal, akiket nem lehet ilyesmikkel befolyásolni? Ebbe a kisebbségbe tartozik Nyáry Krisztián harminchárom hőse is. Az Igazi hősök című kötet szerzője a közelmúltban Zalaegerszegen járt. A Facebookon ismertté vált irodalomtörténésszel, a Magvető és Athenaeum Kiadó igazgatójával Lovas Tibor újságíró beszélgetett a Keresztury VMK-ban.
Merjünk másként dönteni!
Nyáry Krisztián népszerűségét valóban az egyik legnagyobb közösségi oldalnak köszönheti, hiszen néhány évvel ezelőtt itt kezdte publikálni a magyar írók, költők és képzőművészek szerelmi történeteit. Persze irodalomtörténészhez méltó színvonalon, ám mégis közérthetően. A népszerű – több tízezres érdeklődésre számot tartó – bejegyzésekből azóta két kötet (Így szerettek ők 1-2.) is napvilágot látott. 2014-ben egy újabb könyve is megjelent: az Igazi hősök – 33 magyar című kötet olyan 19-20. században élt emberekről szól, akik személyes döntéseikkel, tetteikkel valamilyen példaértékűt alkottak.
Nyáry Krisztián szerint hőseiben az a közös, hogy a legtöbb emberhez képest sorsfordító pillanatokban képesek voltak megállni, és eldönteni, hogy mi legyen, merre menjenek tovább. Döntéseik mellett pedig következetesen ki is tartottak. Persze – mint mondja – nem feddhetetlen és hibátlan hősökről, hanem hús vér emberekről van szó a kötetben, akik olykor hibáztak is; vagy egyszerűen nem voltak túl barátságos figurák, esetleg sokat káromkodtak nő létükre.
A hősöket a maguk korában picit bolondnak is tartották a kortársak. Ma is természetes dolognak számít, hogy a másként gondolkodókra furán nézünk, és bolondnak tituláljuk őket, pedig lehet hogy egyáltalán nem azok, csak egyszerűen korábban felismertek valamit, mint mások. Semmelweis Ignácra is biztosan furán néztek kollégái, mikor azt mondta, hogy a kórházi fertőzéseket el lehet kerülni azzal, ha az orvosok és az ápolók rendszeresen kezet mosnak. Annál is inkább, mert ennek üzenete az, hogy aki addig nem mosott kezet, hozzájárult mások halálához.
A kötetnek van zalai vonatkozása is: Pap Simon geofizikus élete is bekerült a könyvbe, akit tulajdonképpen csak az olajkutatás és a geofizika területén jártas szakemberek ismertek eddig.
Nyáry Krisztián azt mesélte, hogy sok olyan személy van a hősök között, akikről korábban ő sem sokat tudott. Volt, akinek nevét egy utcanévtáblán látta, vagy más, közvetett módon került kapcsolatba egy-egy szereplővel. De az életrajzok mindig is érdekelték, mondhatni gyerekkora óta gyűjti őket. Nők pedig azért szerepelnek kisebb számban a kötetben, mert nagyon kevés adat van róluk. Az elérhető szakcikkek túlnyomó többsége férfiakról szól. A szerzőt minden esetben az emberi sorsok érdekelték, és azok a fontos döntések, amik egy adott pillanatban hőssé tesznek valakit.
Az író úgy látja: minden kisközösségnek megvannak a maguk hősei. A lényeg, hogy merjünk másként dönteni, mint a tömeg, és mindig legyen bennünk egészséges kételkedés a dolgokkal szemben.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Útburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészbenAz idei Lokálpatrióta díjra várja a javaslatokat az EZE -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában